kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Cél a női vállalkozók erősítése

Első alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK elnevezésű workshop, melynek célja a nők gazdasági döntéshozásba való bekerülésével, a férfiakkal együtt cselekvő és felelősséget vállalni akaró női vállalkozói kör erősítése, ezzel összhangban pedig a női angyalbefektetők számának növelése.

A magyarországi innovációs ekoszisztéma eddig hiányzó elemeként az idén tagtoborzásba kezdő Hungarian Business Angels Network (HunBan) igazgatósága számára is fontos a kiegyensúlyozott nemi arányok elérése. Ennek előmozdítása érdekében Károlyi Antal, a szervezet elnöke felkérte az első női egyesületi tagot – a közép-európai régiós gyakorlattal rendelkező – Szabó Esztert (az edUcate egyik angyalbefektetője és a Krynica Economic Forum tanácstagja), hogy miként lehet több nőt bevonni a hazai és régiós cégek finanszírozásába.

A válasz első lépéseként indul útjára a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK kezdeményezés, aminek nyitó eseményére október 6-án kerül sor. Az ügy mellé állt partnerként több női üzleti szervezet és jelentős közösségi iroda is.

Ez az új platform összeköti a folyamatban már tapasztaltabb férfi angyalokat és a „befektetésül” mostantól tanulni kívánó nőket és nem feledkezik meg a témában a kezdő férfiakról sem.

A befektetők és az innovatív vállalkozók világa nagyon érdekes és a többségünk számára még ismeretlen terület. A tervezett workshop formabontó módon nyújt betekintést a kínálkozó lehetőségek tárházába, egyben összekapcsolja a gazdaság különböző szegmenseit. Ezen  a délelőttön, amit a fogalmakkal és a szereplőkkel való ismerkedésre szánunk, számos befektető és befektetést már befogadott cég példáját fogjuk látni. Emellett három hazai közösségi iroda –az ImpactHub, a Loffice, és a Kaptár– segítségével teret adunk a résztvevők kreativitásának is.

„A workshop elsősorban azoknak szól, akiket érdekel az izgalmas, az ingatlanon, a nemzetközi befektetési alapokon, vagy állampapírokon túli befektetési világ. Az a világ, ahol az új, innovatív és nemzetközileg versenyképes munkahelyek és cégek születnek meg, ideálisan a hazai női és férfi angyalok anyagi és szellemi hozzájárulásával – mondta el Károlyi Antal.

Nagy felelősség és intellektuális kihívás ugyanis, kezdeti stádiumban lévő cégek esetében befektetésekről dönteni. A mi hosszú távú célunk, hogy tudást és kapcsolatokat nyújtsunk: a kezdő befektető nők és férfiak kis csoportokban tanulhassanak tapasztalt angyalbefektetőktől.
 
​„Fontos szempont, hogy a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK kezdeményezéssel, a férfiakkal együttműködő nők részvételének emelésével az ország –és reményeink szerint később a közép-európai térség– új gazdaságát erősítjük meg. Az együttműködési kultúra terjedése pedig versenyképesség nővelő tényező a régiók közötti öldöklő globális versenyben” – mondta Szabó Eszter.

Nem adunk el semmit a résztvevőknek, kivéve egy gondolatot, hogy érdemes ezt a Magyarországon eddig széles körben nem ismert angyali befektetési formát megismerni, majd a nők és kezdő férfiak belépésének elősegítésével a kört szélesíteni. A piac másik oldalára is hatással lesz ez a folyamat, hiszen ezzel párhuzamosan keressük a választ miként növelhető a nők által (is) jegyzett innovatív vállalkozások száma. Ha mi bízunk az ország innovatívitásában és teszünk is minden nap a szereplők összekötéséért, akkor egy biztosabb és gazdaságilag erősebb jövőt teremthetünk meg a gyerekeink számára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk