kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Aki kérdez: Ócsai Noémi

HR Szubjektív rovatunkban Ócsai Noémi, a Burger King (Fusion Zrt.) HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bányai Tibor, az Apollo Tyres Hungary humánerőforrás igazgatója kérdésére.

Hogyan lehetséges megcélozni a munkavállalók fiatalabb generációját? Milyen eszközöket kell alkalmaznia ahhoz, hogy vonzó legyen az Y és Z generációk számára?

Nagy kihívások elé állítja mind a vállalatvezetőket, mind a HR szakembereket a generációk közötti különbségek felismerése és annak megfelelő kezelése. Kiemelt hangsúlyt kap ez a téma napjainkban, vállalatunk a Fusion Zrt. életében is, hiszen dolgozóink 80%-a az Y vagy Z generáció szülöttje.

Úgy gondolom, ahhoz, hogy Y és Z generációs fiatalokat egy munkáltató meg tudjon szólítani, első lépésként egy szemléletváltás szükséges. Az ő „szemüvegükön” keresztül érdemes szemügyre vennünk a világot, nem pedig a sajátunkén. Fontos megkülönböztetnünk a két generáció mozgatórugóit és velük való kommunikációt. Látnunk kell melyek azok a csatornák ahol ők elérhetőek és „aktívan . Amíg korábban nagy szerepe volt az offline marketing eszközöknek, ezekhez a generációkhoz az üzeneteinket jellemzően online felületeken tudjuk eljuttatni. Fontos látnunk azt is, habár információéhes generációkról beszélünk rengeteg impulzus éri őket, így a közölni kívánt üzenetünk tartalma a lényegre szorítkozzon és figyelemfelkeltő legyen. Az Y és Z generációs munkavállalók figyelmének felkeltése pedig kizárólag akkor lehet sikeres, ha olyan témákat ragadunk meg, amely a kérdéses generációkat foglalkoztatja a mindennapokban.

Véleményem szerint azok a munkáltatók tudnak eredményesen Y és Z generációs munkavállalókat megszólítani, bevonzani és megtartani, akik képesek a megújulásra, nyitottak a modern technológiákra, változatos és fiatalos munkakörülményeket, továbbá gyors és átlátható karrier utat biztosítanak; valamint hitelesek tudnak maradni a munkavállalóik szemében.

Kérdésem Dulin Judithoz, a Lidl HR vezetőjéhez:

Hogyan működtethető jól a tehetséggondozás? Milyen eszközökkel lehetséges motiválni azokat a munkavállalókat, akik elérték a karrierútjuk csúcsát?
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people... Teljes cikk

Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk