Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a digitális platformoknak dolgozók jogairól szóló európai polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nyilvántartásba veszi a NewRightsNow elnevezésű, alternatív digitális közösségi platformoknak dolgozó munkavállalók jogainak megerősítését célzó európai polgári kezdeményezést - közölte az uniós bizottság.

images

images

A szervezők célja, hogy az olyan digitális platformok üzemeltetői számára, mint például a főként személyszállításban érdekelt Uber, kötelezővé tegyék, hogy garantált minimáljövedelmet fizessenek a rendszeresen nekik dolgozó önfoglalkoztatóknak.

A kezdeményezők szerint ez biztosítaná és stabilizálná az érintettek jövedelmét és hozzájárulna az az így dolgozók létbizonytalanságának megszüntetéséhez.

Az uniós alapszerződések értelmében az Európai Unió jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy megkönnyítse az európai polgárok önálló vállalkozói tevékenységének megkezdését és folytatását. Az Európai Bizottság ezért jogi szempontból elfogadhatónak ítélte a kezdeményezést, és a nyilvántartásba vétele mellett döntött.

A kezdeményezés április 1-i nyilvántartásba vételét követően egyéves időszak áll a szervezők rendelkezésére a támogató aláírások összegyűjtésére. Ha a kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az uniós bizottságnak három hónapon belül el kell döntenie, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy elutasítja azt. Döntését mindkét esetben indokolnia kell.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk