Megjelent: 6 éve

Növekszik a táppénz összege 2018-ban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkabaleseti statisztikájából kiderül, hogy 2017 januárja és szeptembere között naponta 52-66 ezren voltak táppénzen. Mivel idén emelkedett a minimálbér, így a táppénz összege is növekszik: 8500 forintról 9180 forintra - írja a Világgazdaság.

images

A táppénzen lévők 21 százalékának bruttó 150-200 ezer forint közötti az átlagfizetése, ők átlagosan 26 napig voltak betegállományban, 19 százaléknak 0-93 ezer forint közötti a havi bruttó bére (16 nap), míg a táppénzen lévők 17 százalékának 93-125 ezer forint közötti keresete van (18 nap) - írja a lap.

A betegállományban lévők 7-8 százaléka üzemi baleset miatt kénytelen otthon maradni, 2017 első háromnegyed évében 16,2 ezer munkabaleset történt, 62 végződött halállal. A legtöbb munkahelyi baleset (2757) Budapesten történt, ebből 12 volt halálos. A munkavédelmi hatóság szeptember végéig 84,5 millió forint bírságot rótt ki, míg 2016 egészében 69 milliót.

Táppénza betegeken kívül azoknak jár, akik munkahelyi balesetet szenvedtek, gyermekápolási táppénzre jogosultak, gyesen vagy gyeden vannak, illetve veszélyeztetett terhesek.

Fotó: Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk