kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Egészségesek a svédek, mégis folyton betegszabadságon vannak

Svédországban az utolsó bér 80 százalékát kapják a táppénzen vagy rokkantsági segélyen lévők, ami erősen ösztönzi a munkától való távolmaradást. A svéd kormány ezért intézkedések sorával igyekszik megállítani a jelenséget.

images

A svédek a legtöbb mérce szerint a világ egyik legegészségesebb népének számítanak, ennek dacára 13 százalék a tartósan táppénzen vagy rokkantsági segélyen lévők száma, amely a világon a legmagasabb arány.

Szakértők szerint az esetek többségében nem csalásról van szó, hanem inkább arról, hogy az apróbb, másutt ellátásra nem jogosító betegségek Svédországban elegendő alapot adnak az otthon maradáshoz, vagy akár a leszázalékoláshoz is. Emellett tömegesen jelentkeznek korábban nem tapasztalt, pszichés eredetű betegségek is.

A jelenség ellen több intézkedést akar foganatosítani a svéd kormány. Leszállítják például a folyósítható segélyek felső határát, rehabilitációs programokat indítanak, illetve adó- és járulékkedvezményekkel ösztönzik a munkaadókat az érintettek munkába állítására. Emellett az orvosi karnak is előírták a táppénzre vétel vagy a rokkanttá nyilvánítás szigorítását.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk