kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Sikeres távmunka-foglalkoztatás a HUMANsoft-nál

Sikerrel zárult a hazai informatikai piac meghatározó szereplőjének, a HUMANsoft Kft. távmunka projekten töltött első negyedéve, amelyet a Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központnál pályázott meg egy évre.

A cég teljes létszámának 15 százaléka dolgozik távmunkában, és terveik szerint - a fokozatosság elvét szem előtt tartva - további munkatársakat szerveznek ki hosszútávon.

A HUMANsoft Kft. 2005-ben először pályázta meg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ által kiírt, a "Távmunkahelyek létesítésének támogatására" vonatkozó pályázatot. A támogatást augusztusban elnyerte, és így 2005. október 1-től a cég bevezette a távmunka rendszert.

A HUMANsoft 2005-ben 5 munkakörben, 22 munkatársnak ajánlotta fel a távmunka lehetőségét, amelyet a HR igazgatóval történő egyeztetések után a munkatársak pozitívan fogadtak. A cég az elnyert támogatás összegéből, azaz 11,8 millió forintból, 10,7 millió forintot bértámogatásra (munkavállalónként, járulékokkal együtt, havonta hozzávetőleg 80.000 forint), 1,1 millió forintot pedig képzésre nyert el. Az összeg nagyobb részét a Minisztérium 6 hónapra adta - ennek feltétele volt, hogy a HUMANsoft-nak további 6 hónapig, azaz összesen 1 évig távmunkában kell alkalmaznia a munkatársakat.

A távmunka keretein belül a munkavállaló - részben vagy egészben - nem a vállalat telephelyén, hanem valamely alternatív munkahelyen végzi a munkáját (pl. ügyfélnél, otthon, teleházban), és munkájának eredményét elektronikus úton továbbítja a céghez. Személyes megjelenésre a munkáltató központjában csak esetenként van szükség. A távmunka rendszerének hatékony kialakítása jelentős megtakarítást eredményezhet egy vállalat életében azáltal, hogy pl. csökkennek az üzemeltetési költségek (irodabérlet, parkolás, berendezések, rezsiköltség, stb.).

A HUMANsoft támogatja az "új" munkahelyek kialakítását: a távmunkások számára megemelték a mobiltelefon és az otthoni ADSL-hez nyújtott támogatás havi költségkeretének mértékét, valamint a vagyonbiztosítás mértékét. A támogatás összegéből ezen felül dolgozónként további 50.000 forintot biztosított a cég a szükséges informatikai, jogi és ergonómiai képzésekhez, valamint egy időgazdálkodás tréninghez. A HUMANsoft a távmunka lehetőségét motivációs eszköznek is tekinti az újonnan felvett munkatársak számára, amely ugyan nem adott automatikusan minden munkakörben, de bizonyos esetben választható és ösztönzőerő lehet.

Az Egyesült Államokban a lakosság 30 százaléka távmunkás, Európában pedig a foglalkoztatottak 15 százaléka dolgozik távmunkában. Magyarországon ez az arány - bár egyértelmű növekedés várható - jelenleg csupán 2 százalék százalék. (2005-ben összesen 123 pályázó 772 távmunkahely létrehozására 388 millió forintot nyert el hazánkban.) A távmunka rendszerének kialakítása külföldön régóta népszerű, és míg ott a rendszer miatti teljes elszigetelődésről beszélnek, a HUMANsoft figyel arra, hogy az emberek összetartozás-érzését szem előtt tartsa. (A távmunkában dolgozó munkatársak pl. bejárnak a megbeszélésekre, megtarthatják irodai asztalukat, és több, közös eseményen vesznek részt.)

"A fokozatosság elvét követve szeretnénk kiszervezni további munkatársakat, így pl. a szolgáltatás üzletág eddig nem távmunkában dolgozó munkatársait. A változás 2 éven belül a cég 30%-át érintené, ez a HUMANsoft-nak 10 százalék megtakarítást jelentene hosszútávon" - mondta Illés Antal, a HUMANsoft Kft. ügyvezető igazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk