Megjelent: 5 éve

Veszélyben érzik a munkahelyeket a szlovák kiskereskedelemben

A magyarhoz hasonló különadót terveznek bevezetni Szlovákiában az üzletláncokra. A befolyó pénzből a mezőgazdaságot támogatnák, de a szakszervezetek nem örülnek.

Szlovákiában bevezetik a nagyobb áruházláncokat terhelő különadót, amely a munkaadók, a szakszervezetek és a vásárlók túlnyomó többsége szerint is be fog épülni az élelmiszerek és más termékek árába -írja a napi.hu.

A törvényjavaslat szerint a nettó forgalomra kivetett 2,5 százalékos különadót azon élelmiszerláncok fizetnék, amelyekben a forgalom legalább 10 százalékát az élelmiszerek adják. Ezt képviselői beadványok 25 százalékra tornázták fel.

A módosításokkal elsősorban azt akarták elérni, hogy a Coop Jednota és a CBA kisebb településeken levő üzleteire ne vonatkozzon az új adókötelezettség.

A befolyó tízmillió eurót a vidékfejlesztésbe tenné a kormány. Azonban az adójavaslat visszavonását sürgetik a munkáltatók és a szakszervezetek, mert úgy vélik, hogy az áruházak beépítik azt az általuk forgalmazott termékeik árába és ez a munkahelyekre is hatással lehet. Egy közvélemény-kutató intézet szerint a megkérdezett vásárlók 70 százaléka elutasítja a különadót.

napi.hu


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk