kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Ösztöndíjakat osztott a Diákhitel Központ

A 14 győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért és közéleti szerepvállalásáért egy tanéven, 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap. Több tehetséges orvos, jogász, mérnök és nyelvész diákhiteles hallgató is van az ösztöndíjasok között. Szerződéseiket az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott ünnepség keretében adta át.

A Diákhitel Központ szeptember elején hirdetett ösztöndíj programot 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal és hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkező egyetemistáknak, főiskolásoknak. A havi 70 ezer forintos ösztöndíj hozzájárulhat ahhoz, hogy a jó képességű és szorgalmas diákok kizárólag a tanulmányaikra koncentráljanak vagy akár előtörlesszék Diákhitelüket.

A pályázati kiírásra több mint félezer hallgató küldte el eddigi eredményeit tartalmazó bemutatkozó anyagát és a kapcsolódó dokumentációt. A beérkezett pályamunkák színvonala felülmúlta a Diákhitel Központ várakozásait, hiszen tucatjával érkeztek a szinte színötös súlyozott tanulmányi átlagot, több nyelvvizsgát, nemzetközi és hazai kutatásokat, publikációkat, előkelő OTDK helyezéseket és komoly szakmai gyakorlatot tartalmazó pályaanyagok.

A pályázat értékelési szempont-rendszerének összeállításakor kifejezett hangsúly került arra, hogy a beérkezett pályaművek elbírálásánál az objektivitás kapja a legnagyobb szerepet. A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, az ún. Diákhitel Szakmai Grémium értékelte: dr. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. A Szakmai Grémium számára a szigorú pontrendszer alapján könnyen egyértelművé vált, hogy kik azok a fiatalok, akik kimagasló tehetséggel, tudással, szorgalommal a legjobbak között is az élre kerültek.

A nyertesek palettája igen színes: van közöttük jogász, orvos, villamosmérnök vagy nyelvész hallgató, vidéki és fővárosi, első és másod, sőt harmad diplomás is. Ami mindannyiukban közös az az, hogy fiatal koruk ellenére komoly eredményekkel büszkélkedhetnek, mind itthon, mind a nemzetközi szakmai porondon. A díjazottak közül többen Köztársasági vagy Erasmus Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői, idegen nyelven publikálók, egyetemi demonstrátorok, önkéntes segítők.

A pályázatok túlnyomó része a nagy tudományegyetemekről érkezett be: a Debreceni Egyetemről 57 hallgató aspirált a díjra, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem 45 hallgatója és a Pécsi Tudományegyetem 44 diákja jelentkezett a Diákhitel ösztöndíj felhívására. A nyertes hallgatók közül nyolcan szabad felhasználású, hatan pedig kötött felhasználású Diákhitel szerződéssel rendelkeznek, derült ki a központ közleményéből.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk