Megjelent: 17 éve

Magányosak vagyunk

Bár meglévő kapcsolatainkat intenzíven ápoljuk, mégis Európa egyik legmagányosabb népe vagyunk. A Tárki legfrissebb kutatása szerint ebben is le vannak osztva a szerepek: a nők a belsőbb, míg a férfiak a tágabb kapcsolatokat gondozzák - olvashatjuk a Népszabadság oldalán.

Az emberek zöme hetente, fele naponta szót vált szomszédjaival, s kétharmaduk a rokonokkal és a barátokkal is beszél - telefonon. A személyes találkozások ritkábbak, de az emberek kétharmada havonta keresi fel barátait, rokonait, vagy jár össze munkatársaival- többek között ez áll a Tárki legfrissebb felmérésében.

Létezik egyfajta "kapcsolattartási munkamegosztás". Míg a nők inkább az otthoni környezetükben föllelhető kapcsolatokat ápolják, a rokonokkal vagy a szomszédokkal beszélgetnek, a férfiak inkább a munkatársakkal és a barátokkal ülnek össze, vagyis a külső kötelékeiket ápolják - fejtette ki Dencső Blanka, a vizsgálat egyik vezetője.

Azt, hogy ez a kapcsolati "háló" mennyire széles, az életkor, iskolai végzettség és a lakóhely is befolyásolja. Eszerint a képzettebbek és a fiatalabbak körül több a barát és az ismerős.
Minél nagyobb a település, annál inkább a kommunikáció leegyszerűsített formáját használjuk. Hiszen egyszerűbb rácsörögni a rokonokra, barátokra, mint személyesen összefutni velük, amit viszont a kisebb települések sajátossága.

Mindemellett, hogy Európa egyik legmagányosabb népe vagyunk, az észteknél, az ukránoknál és a szlovákoknál magasabb azok aránya, akik egyetlen emberre sem számíthatnak környezetükben.- hangsúlyozta Dencső Blanka.
Kétségtelen a bizalomvesztés, az időhiány, a gazdasági és egészségi okok azok, amelyek a leginkább a magányba "száműzik" az embereket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk