Megjelent: 17 éve

Hollandia teljesen megnyitja munkaerőpiacát

Még ebben a hónapban a hágai törvényhozás elé kerülhet az a törvényjavaslat, amely teljesen megnyitja a holland munkaerőpiacot a 2004-ben csatlakozott EU-tagok, köztük Magyarország polgárai előtt - értesült a Világgazdaság.

A korábbi terveknek megfelelően a teljes liberalizációra már március 1-jétől sor került volna, ez azonban a tavaly októberi választások után elhúzódó kormányalakítás miatt kútba esett. A keleti munkavállalók beengedése előtt Hollandia szigorítani akarja a minimálbér kikényszerítésére vonatkozó előírásokat.

A munkaerőpiac megnyitásának előkészítésére az előző kabinet több ponton is módosította a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel kötött megállapodásokat. A legfontosabb változás az, amely a munkaadó felelősségévé teszi a vendégmunkások megfelelő lakhatásának biztosítását. A vállalatokat emellett arra is ösztönzik, hogy külföldiek felvételekor csak minősített munkaerő-közvetítő ügynökségek szolgáltatásait vegyék igénybe. A munkaügyi felügyeletek szintén felkészültek a nyitásra: a legtöbb külföldi megjelenésére számító ágazatokban (mint az építőipar és a mezőgazdaság) külön megállapodásokat kötöttek az érdekképviseletekkel. A felügyelet létrehozott egy kapcsolatfelvételi pontot is olyan esetek bejelentésére, amikor akár a munkaadók, akár a munkavállalók a kollektív egyezmények megsértését tapasztalják - írja a Világgazdaság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk