Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Több közfoglakoztatott helyezkedik el a versenyszférában

Napjainkban már 13-15 százalék körül van a versenyszférában, illetve az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedő közfoglalkoztatottak aránya, míg néhány évvel ezelőtt még csak körülbelül 7 százalékuk talált állást - fejtette ki Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat azért emelte a közfoglalkoztatottak számát, hogy első lépcsőként beleszokjanak egy munkába, és amikor a szegmens dolgozókat igényel, át tudjanak lépni az elsődleges munkaerőpiacra, el tudjanak helyezkedni a versenyszférában.

Cseresnyés Péter kiemelte, a folyamatot a kormány a többi között képzésekkel támogatja, illetve járulékkedvezményekkel segíti az elhelyezkedést.

Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss, a keresetek alakulását ismertető adataira reagálva elmondta: a közszférában jelentősebb volt a bruttó bérek, illetve a reálbérek növekedése, mint a versenyszférában, mert a közszféra egyes területein jelentős béremelések történtek. Ez folytatódik, valamint újabb területeken kapnak emelést a munkavállalók.

Ugyanakkor a versenyszféra is meg kívánja tartani a dolgozóit, illetve nagy a kereslet a jó szakemberek iránt, ezért a versenyszférában is folyamatosan emelkednek a bérek - tette hozzá.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk