Megjelent: 7 éve

Hogyan támogathatja a dolgozó albérleti költségeit?

2017-ben a munkáltató bizonyos feltételek mellett adómentesen támogathatja a munkavállalói albérleti költségeit. Ennek részleteiről ír Fata László, cafeteria szakértő a Cafeteria Trend magazinban.

Amennyiben a határozatlan időtartamra, legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílhat jövőre, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe.

Itt elegendő csak az egyik feltételnek teljesülnie.

Az adómentességhez szükséges, hogy a juttatás teljes feltételrendszerét a munkáltató egy nyilatkozattal ellenőrizze.

Az adómentes juttatás a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő 2 évben a minimálbér 25 százaléka lehetne majd még egy évig 15 százalékáig adható.

A megvalósításra 3 lehetőséget fogalmaz meg a személyi jövedelemadóról szóló törvény.

1. A munkáltató rendelkezik saját lakással, akkor ebbe beengedheti lakni ingyenesen vagy kedvezményesen a dolgozót. Ilyenkor a juttatás értéke a lakhatás szokásos piaci értékéből a munkavállaló által meg nem térített rész.

2. A munkáltató bérel lakást és ebbe beengedheti lakni ingyenesen vagy kedvezményesen a munkavállalót. Ilyenkor a havi bérleti díjból a dolgozó által meg nem térített összeg lesz a juttatás összege.

3. A munkavállaló bérli a lakást és bizonylattal igazolja a havi bérleti díj fizetését, melyet részben vagy egészben kifizet neki a munkáltatója.

A juttatás megvalósításához fontos feladat lesz még, hogy a munkáltató az adóévet követő év január 31-ig munkavállalónként adatot szolgáltat az adómentes támogatásban részesített magánszemélyek nevéről, adóazonosító jeléről, a munkavállaló által bérelt lakás címéről.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk