Megjelent: 20 éve

Három éve először csökkent 11 százalék alá a munkanélküliség Spanyolországban

Először esett 11 százalék alá 2001 óta a munkanélküliség Spanyolországban, jelentette be David Vegara pénzügyminiszter. A foglalkoztatottak száma elérte a 17 milliót, és jelentősen nőtt a nők foglalkoztatottsági aránya is.

Az utóbbi három hónapban 71.600-zal csökkent az állás nélküliek száma, s így a munkanélküliségi arány az immár három éve megdönthetetlen 11 százalék alá csúszott. Ez 3,31 százalékpontos csökkenést jelent a január-március időszakhoz képest.

Spanyolországban jelenleg összesen 2.092.600 munkanélküli szerepel a nyilvántartásokban, azaz a munkaképes lakosság 10,93 százaléka. Az alkalmazásban álló lakosság száma most elérte a 17 milliót, azaz 1,17 százalékponttal nőtt az első negyedévhez képest.

Tavaly 7500-zal (0,36 százalékponttal) nőtt a munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben 384 ezerrel (2,3 százalékponttal) többen dolgoztak Spanyolországban.

Április-júniusban 42.600-zal csökkent a munkanélküli férfiak, 29 ezerrel az állástalan nők száma. Az elmúlt három hónap során főként a 16-54 éves nők találtak munkát, míg az 55 évesnél idősebb korosztályból kevesebben helyezkedtek el.

A leglátványosabban a szolgáltatóiparban nőtt az alkalmazottak száma: 38.400-zal. Az építőiparban 15.700-zal, a gépiparban 4400-zal többen dolgoztak. Ugyanakkor 19.100-zal nőtt a mezőgazdasági ágazat munkanélkülijeinek száma.

Az Országos Statisztikai Hivatal jelentése szerint az elmúlt három hónapban jegyezték a mindenkori legmagasabb arányt a nők alkalmazását illetően: a gyengébb nem jelenleg a foglalkoztatott lakosság 44,47 százalékát teszi ki.

Nőtt a munkanélküliek száma Andalúziában, Extremadurában, Valenciában és Madridban, ugyanakkor csökkent az állástalanok száma Katalóniában, a Baleári szigeteken és Baszkföldön.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk