Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Bringázz a munkába! - eddig 1.890-en regisztráltak

Nagyon sikeresnek értékelte a Kerékpáros Magyarország Program részeként egy hete indult Bringázz a munkába! kampányt Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri biztosa. A programra eddig 1.890-en regisztráltak.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a szeptember 3-ától 14-ig tartó programra eddig 276 csapat, egyénileg pedig 882 fő regisztrált az interneten. Idén összesen 1.882-en regisztráltak az interneten, vállalva ezzel, hogy a program két hete alatt legalább négyszer kerékpárra ülnek.

Hozzátette: a regisztráltak összesen 45 ezer kilométert tettek meg, és kilenc tonnányi szén-dioxidtól kímélték meg a környezetet azzal, hogy biciklivel mentek a munkahelyre. Bodor Ádám felhívta a figyelmet arra, hogy a program végső célja, hogy életmód-változtatásra ösztönözzék az embereket; Európában a napi utazások 14-17 százalékát biciklivel teszik meg, míg Magyarországon ugyanez mindössze 3-4 százalék. Ha ez a szám elérné a 10 százalék körüli értéket, az már az energiaellátásban is érezhető volna - tette hozzá.

A Kerékpáros Magyarország Program rövidtávú intézkedések után, a civil szervezetek bevonásával készült el. A program meghatározza a kerékpáros közlekedés, a turizmus, a sport és a rekreáció fejlesztéséhez szükséges tennivalókat, ennek forrásait, és a 2007-2013 időszakra megvalósítási ütemtervet készít elő. Ennek része az európai minta alapján szervezett Kerékpárral a munkába kezdeményezés is, amelyet Budapest Főváros Önkormányzata is támogat.

A programra a www.gkm.gov.hu/kamba internetes honlapon lehet regisztrálni.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk