kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Roma fiatalokat is várnak hivatásos tűzoltónak

A roma fiatalok jelentkezését is várják hivatásos készenléti tűzoltónak a tűzoltóságok - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden egy romavezetők számára rendezett budapesti tanácskozáson.

images

images

Dobson Tibor az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium rendezvényén az Országos Cigány Önkormányzat vezetői előtt arról beszélt: várják azoknak a 35 év alatti, legalább szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező férfiaknak a jelentkezését a tűzoltóságokon, akik kedvet éreznek a hivatásos tűzoltói munkához.

A felvétel során előnyt jelent az érettségi, illetve a C-típusú vezetői engedély - tette hozzá. A feltételek közé tartozik az is, hogy a fiataloknak szigorú fizikai, pszichikai és egészségi követelményeknek is meg kell felelniük. Az alkalmasnak talált jelentkezőknek munkába állásuk előtt egy négy hónapos kiképzésen kell részt venniük a kiképző központokban, illetve későbbi szolgálati helyükön.

Idén a parancsnokságok a létszámfejlesztés miatt 500 készenléti tűzoltót tudtak felvenni, és várhatóan hasonló mértékben, 550-nel nő január 1-jétől is a státuszok száma. A fluktuáció miatt további szabad státuszokra is számítani lehet.

Az OKF vezetője még májusban számolt be arról, hogy több mint ezer fiatal tűzoltó állhat szolgálatba ez évben és jövőre a szakemberek munkaidejének kötelező csökkentése miatt.

Az ezer fős létszámfejlesztést az indokolja, hogy az európai uniós irányelv alapján a hivatásos önkormányzati tűzoltók heti szolgálati óraszámát Magyarországon (évente fokozatosan két-két órával) csökkenteni kellett heti 48 órára a korábbi 54 óráról. A jövő évi többletköltségeket várhatóan a költségvetés biztosítja.

A tűzoltók jelenlegi létszáma, beleértve az adminisztratív alkalmazottakat is, mintegy 8 ezer fő; közülük 6.500 a készenléti feladatokat ellátó, úgynevezett "vonulós tűzoltó".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk