Megjelent: 16 éve

Visszaüthet interjún a szakmai múlt szépítése

Az álláskeresők a siker érdekében hajlamosak elferdíteni önéletrajzukban a szakmai múltjukat. Néhány munka nélkül töltött hónap fifikás kozmetikázása vagy a pontatlanul meghatározott munkakör még tolerálható. Ám a rendszergazda nem IT vezető, a közgazdasági egyetemen elvégzett két félév nem gazdasági diploma, az angolul hebegés-habogás pedig nem tárgyalóképes nyelvtudás.

images

Nem túl gyakori, ám létező csúsztatás a ténylegesnél magasabb szintű végzettség feltüntetése az önéletrajzban. "Egy non-profit alapítvány pályázatírói pozíciójára jelentkező hölgy például közgazdászdiplomát tüntetett fel cv-jében. Az állásinterjún jól teljesített, meg is kapta a munkát. Már egy ideje próbaidősként dolgozott, amikor kérték a végzettségét igazoló dokumentumokat bemutatásra.

Sokáig hárított, végül kiderült: valóban járt közgazdaságtudományi egyetemre, de soha nem fejezte be azt. Természetesen azonnal elbocsátották"- hoz példát Juhos Andrea, karriertanácsadó, a DBM Hungary ügyvezető partnere.

A rendszergazda IT-igazgatóként mutatkozott be

Persze nem minden pályázó annyira vakmerő, hogy rögtön a végzettségét ferdítse el. Sokan inkább tényleges pozíciójuk, munkakörük feltupírozására törekednek. "Találkoztunk már magát IT-igazgatónak kiadó rendszergazdával és pénzügyi igazgatóként bemutatkozó, egyébként ügyintézőként dolgozó jelölttel is. De nem érdemes csúsztatni, a rutinos HR-esek egy-két keresztkérdéssel azonnal lerántják a leplet a turpisságról" - int óvatosságra Balázsy Krisztina, a Grafton vezető tanácsadója. A szakember azt is kiemelte: gyakran épp azok emelik magukat magasabbra, akik az áhított pozíció bizonyos elemeit ténylegesen ellátják a napi munka során. Számukra a megoldás: erről mindenképp tegyenek említést, de csakis valós feladataik, felelősségi körük megjelölése mellett. Az önéletrajzban a jól hangzó, ám semmitmondó pozíciómegjelölések - például adminisztratív munkák esetén az "előadó-" szintén kerülendők.

A pozíciók tartalmánál nagyobb a mozgástér

Juhos Andrea szerint a valós tevékenységi kör kozmetikázása akkor elfogadható, ha az egyébként kvalifikált, de régóta állást kereső jelölt elhelyezkedése érdekében átmenetileg alacsonyabb pozícióval is beérné: például egy kisebb cég marketingmenedzseri pozíciójából lépne át egy nagyvállalathoz alacsonyabb - brand menedzseri - munkakörbe. Ilyenkor a cv-ben felsorolhatja napi feladatait úgy is, hogy kevésbé domborítja ki benne a vezetői vonulatot.

Az egyetemnél a végzés évét tüntessük csak fel

Szintén kényes pont lehet az önéletrajzban a munka nélkül töltött hónapok, vagy a látszólag indokolatlanul hosszúra nyúlt iskolaévek megmagyarázása. Ám ebben a helyzetben is megengedhető némi szépítés. Tavaly ősszel megszűnt munkahely esetén például a munkaviszony végét jelentő hónapot nem kell feltüntetni, elég csak a munkavégzés évére hivatkozni. Az öt helyett hét év alatt elvégzett egyetemmel ugyanez a helyzet. Mindig a végzés évét tüntessük fel. Ha az állásinterjún hitelesen megindokolható a csúszás oka, ezen biztos nem múlhat a pályázás sikere. A tanulmányok, szakmai képesítések szerepeltetésével is könnyű megcsúszni a banánhéjon. Ezért fontos, hogy még folyamatban lévő szakmai képzést ne tálaljunk kész végzettségként és mindenképpen jelöljük meg a végzés várható időpontját is.

Néhány szavas nyelvtudás nem tárgyalóképes

Tipikus pályázói gyakorlat még a nyelvtudás és a számítógépes ismeretek megszépítése. Ilyenkor az idegen nyelven alig hebegő-habogó jelölt tárgyalóképes nyelvtudással, míg a napi géphasználatban épp csak eligazodó profi Excel-használattal dicsekszik. Ám e két ferdítés néhány idegen nyelvű kérdéssel vagy élesben kiadott számítógépes feladattal azonnal leleplezhető. Ennél is kellemetlenebb, ha a lódításra már csak a hétköznapi munkavégzés folyamán kerül sor...
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk