kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Sokat ad a kormány munkahelyteremtésre a multiknak

A kormány megduplázta a nagyvállalatoknak és a multinacionális cégeknek munkahelyteremtést juttatott állami támogatások arányát - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet megvizsgáltaaz elmúlt tizenkét év egyedi kormánydöntések alapján kiosztott állami támogatások adatait. A statisztikákból az derül ki, hogy a 2005 és 2010 között regnáló szocialista kormányok összesen 112,8 milliárd forinttal támogatták hat éven keresztül a különböző cégek által létesített 24,5 ezer új álláshelyet - írja az mno.

A lap szerint az Orbán-kormány azonban még nagyvonalúbb volt a nagyvállalatokkal és multinacionális cégekkel: 2011 és 2016 között közel ugyanannyi állásért (25 ezer munkahelyért) 163,6 milliárd forintot fizetett. Míg a szocialista kabinetek átlagosan 4,6 millió forintot áldoztak egyetlen újonnan létrejövő álláshelyre, addig a Fidesz már 6,5 millió forintot fizetett ugyanannyi idő alatt. (Nem vettük figyelembe az időközben visszavont támogatási szerződéseket, illetve az idei adatok december 15-ei állapotot tükröznek.)

A Magyar Nemzet úgy számolt, hogy különösen drámaian nőtt a kormány által elköltött összegek aránya az elmúlt két évben. Ma már ott tartunk, hogy az Orbán-kormány saját hatáskörében eljárva a tavalyi 9,8 millió forint után idén már 12,2 millió forinttal jutalmazott egyetlen újonnan létrejövő állást, vagyis majdnem négyszer annyit adott, mint a multinacionális cégek és hazai nagytőkések barátjának tartott balliberális kabinetek - írja az mno.

A lap szerint a jelenlegi 258 ezer forintos átlagos bruttó bérrel számolva a kormány négy évre előre kifizeti az új alkalmazott bérét minden adóval és járulékkal együtt, amilyen jellegű dotációról a magyar kis- és közepes vállalatok nem is álmodhatnak.

A Magyar Nemzet összegzésében azt írja, hogy tavaly a Béres Gyógyszergyár Zrt. járt a legjobban, miután 60 új munkahely létrehozását vállalta egy 3 milliárd forintos beruházás során, amelyet a kormány 1,5 milliárd forinttal támogatott. A cég tehát 26 millió forintnyi közpénzt kapott a kormánytól egyetlen új munkahelyért. Idén szintén egy gyógyszergyár vitte a prímet a lap szerint: a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 125 új munkahelyért cserébe közel 5 milliárd forintos állami dotációt kapott, vagyis állásonként 39,6 millió forintot. A cég 15 milliárd forintos beruházást vállalt a szerződésben.

Fotó: wikipedia

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk