kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Sztrájkolnak a belga vasúti ellenőrök

Sztrájkba léptek hétfőn a belga vasúti jegyellenőrök, ezzel súlyos fennakadásokat okoznak a vonatközlekedésben.

A spontán akció amiatt tört ki, hogy a hétvégén négy jegyellenőrt is agresszió ért munka közben. A szakszervezetek erre a helyzetre, a biztonsági körülmények javításának szükségességére akarják felhívni a figyelmet, s a legveszélyesebb szakaszokon az ellenőrök létszámának emelését kérik.

A sztrájk főként Belgium francia ajkú területein, azaz Vallóniában éreztette hatását (itt a vonatok 50-80 százalékát hétfő délelőtt törölni kellett), míg a másik országrészben, Flandriában kisebb volt a fennakadás. Az egynaposra tervezett munkabeszüntetés néhány nemzetközi vonalat is érintett, a Párizs-Brüsszel-London útvonalon közlekedő Eurostar-, illetve Thalis-expresszek viszont a normális menetrend szerint jártak.

Három nappal ezelőtt a brüsszeli repülőtér tűzoltói léptek váratlanul sztrájkba, ezzel majdnem egy teljes napra megbénítva a légikikötő forgalmát. Mindkét munkabeszüntetést a húsvéti szünet végét jelző hétvége környékére időzítették, amikor a szokásosnál jóval többen kelnek útra - ezzel is növelve a közlekedők bosszúságát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk