Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Igen a szolgálati nyugdíjról szóló javaslatra

Általános vitára alkalmasnak találta a szolgálati nyugdíjra vonatkozó törvényjavaslatot az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a testület hétfői ülésén. A kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzékiek elutasították a javaslatot.

Az előterjesztés alapján a hivatásos állomány azon tagjainak, akik 2007 végén legalább 20 év tényleges szolgálati idővel rendelkeztek, nyugdíjuk összegét meg kell állapítani a 2007. december 31-én hatályos szabályok szerint. Az érintettek tényleges nyugdíjba vonulásukkor választhatnak, hogy ennek évenkénti emelésekkel növelt összege legyen az induló nyugdíjuk, vagy a nyugdíjazásukkor hatályos szabályok szerint megállapított összeg.

A módosítás célja, hogy megakadályozza, hogy a fegyveres szervek nagy tapasztalatú tagjai az idén év végéig tömegesen menjenek nyugdíjba a nyugdíjrendszerben várható, számukra kedvezőtlen változások miatt.

Bernáth Ildikó (Fidesz) bizottsági alelnök elutasításukat indokolva elmondta: frakciójuk szerint ez a törvénymódosítás nem készteti majd maradásra azokat a rendvédelmi, illetve honvédségi dolgozókat, akik a kedvezőtlenebb feltételek miatt inkább a magánszférában keresnek maguknak állást. Az alelnök arra a hivatásosok által hangoztatott véleményre reagálva, miszerint ezekben munkakörökben eltöltött húsz év is igen sok, elmondta: a három műszakban dolgozó nők terhelése legalább ilyen, mégis legfeljebb 60 évesen mehetnek nyugdíjba.

Filló Pál (MSZP) ugyanakkor vállalható kompromisszumnak nevezte a törvényjavaslatot. Mint mondta, most ennyire van lehetőség. A törvényjavaslat nagyobb megbecsültséget nyújt azoknak a hivatásosoknak akik legalább húsz évnyi szolgálati idővel rendelkeznek. A rendvédelemnél, honvédségnél egyaránt az ilyen nagyobb tapasztalattal rendelkező, jó szakemberek ott tartása a cél, a törvényjavaslat pedig ezt szolgálja. Kiszámíthatóságot jelent, jó válasz azokra a kedvezmények megszüntetésére vonatkozó rémhírekre is, amelyek eddig távozásra késztették a szolgálati viszonyban lévőket.

Nőtt a diszkriminációs panaszok száma az elmúlt évben

A bizottságot Demeter Judit az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke tájékoztatta az intézmény elmúlt éves munkájáról. Elmondta: az elmarasztaló határozatok 50 százaléka a foglalkoztatással összefüggő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik. A foglalkoztatási diszkriminációs panaszok száma az elmúlt évben 20 százalékkal emelkedett. Nagy leterheltséget jelent számukra a hatósági bizonyítványok kiadása. A múlt évben 8 ezer ilyen bizonyítványt adtak ki. Az állami támogatást igénylő cégek, intézmények ezzel bizonyítják, hogy rendezett munkaügyi kapcsolatot tartanak fenn, nem alkalmaznak foglalkoztatási diszkriminációt.

A vitában Bernáth Ildikó és Vojnik Mária (MSZP) is kifogásolta, hogy bár a hatósághoz bejelentések érkeznek és a hatóság intézkedik, a nők hátrányos megkülönböztetése terén nincs sok változás. Vojnik Mária hangsúlyozta: csak hatósági eszközökkel nem lehet eredményt elérni, amíg a társadalmi közfelfogás, hozzáállás nem változik ebben a kérdésben. A nők a ranglétrán való előbbre jutásban, keresetben még mindig távol vannak a férfiaktól. A képviselő szerint sokkal többet kellene tenni például a részmunkaidős foglalkoztatásért, azért, hogy a gyermekintézmények jobban igazodjanak a foglalkoztatási igényekhez.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk