kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Bérfeszültségre számítanak a Molnál

Egy rutinos gépkezelő ugyanúgy havi bruttó 180-200 ezer forintot kap majd, mint amennyiért egy kezdő szakmunkást fel tudnak felvenni. Erre számít a szakszervezet, ha a 26 ezer főt foglalkoztató Mol bérajánlata valósul meg - írja az mno.hu.

images

A lap információi szerint a mintegy 26 ezer főt foglalkoztató olaj- és gázipari nagyvállalat két év alatt mindössze 9 százalékos béremelési ajánlatot tett, amit a 2017-2018-as kollektív szerződés szerint két lépésben vinne véghez.

Az érdekképviselet szerint az állami résztulajdonban álló Mol Nyrt. ajánlata általános bérfeszültséghez vezetne, ami csak akkor kerülhető el, ha a kormány által jóváhagyott mértékben nemcsak a minimálbérért, illetve a garantált bérminimumért dolgozók jövedelme növekszik, hanem a többi fizetési osztályba sorolt dolgozó is nominális értéken ugyanennyivel többet vihet haza havonta - írja az mno.hu.

A molos szakszervezetek szerint ha ez nem történik meg, akkor előállhat az a képtelen helyzet, hogy például egy 30 éve a vállalatnál dolgozó gépkezelő ugyanúgy havi bruttó 180-200 ezer forintot kap, mint amennyiért egy kellő tapasztalat és tudás híján lévő fiatal szakmunkást fel tudnak venni - írja az mno.hu.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk