kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kevesebb a pályaelhagyó tűzoltó

Az elmúlt években három százalék körülire mérsékelődött a katasztrófavédelem személyi állományának fluktuá­ciója, s ebben az életpályamodell bevezetését követő illetményfejlesztésnek is szerepe volt, hiszen a beavatkozó tűzoltók átlagosan 50 ezer forinttal keresnek többet, mint két évvel ezelőtt - írta a Magyar Idők.

images

2015. január 1-jén átlagosan bruttó 180 ezer forintot keresett egy vonulós tűzoltó, 2017. január elseje óta bruttó 229 ezer forintot vihetnek haza havonta - derült ki Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőjének tájékoztatásából.

A tűzoltó őrnagy hozzátette: az elmúlt héten csaknem kilencven újdonsült beavatkozó tűzoltó tett tiszthelyettesi esküt. Velük együtt 2012 óta már több mint 1100-an végeztek az új típusú szakképzési rendszerben. A hivatásos állomány átlagéletkora egyébként 35 és 38 év között van. Mukics Dániel azt is elmondta, hogy a beavatkozók jellemzően 20 és 40 év közöttiek, de jelentős számban vannak közöttük 40 év felettiek is, az 50-es korosztály viszont már jobbára más területen dolgozik.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk