Megjelent: 16 éve

Többmilliós kárt okozott a Tesco?

Többmilliós kárt okozott az alkalmazottaknak és az állami költségvetésnek a magyarországi Tesco áruházlánc – értesült a Magyar Nemzet egy, a lánc paksi egységéből tavaly elbocsátott alkalmazottjától.

Két jelenléti ívet voltak kötelesek kitölteni a paksi Tescóban a dolgozók: egy valósat, ami a tényleges munkavégzés idejét rögzítette, és egy olyat, ami megfelelt a hivatalosan bejelentett foglalkoztatási adatoknak, amelynek alapján a munkavállalók a fizetést is kapták – jelentette ki a lapnak B. Gábor, aki kármegelőzési és biztonsági megbízottként 2005-től 2006-ig volt a multilánc alkalmazottja.

Elmondta: aki nem volt hajlandó aláírni a hamis íveket, amin egyetlenegy, valójában ledolgozott túlóra sem szerepelt, azt elküldték. Minderre akkor derült fény számára, amikor egy munkaügyi ellenőrzés során el kellett rejtenie a tényleges munkavégzést rögzítő íveket. A ki nem fizetett munkabérek nagyjából tízmillió forintra rúgtak a paksi Tescóban – nyilatkozta az újságnak, hozzátéve: az áruházlánc rendszeresen túlóráztatta alkalmazottait, amiért nem fizetett semmit.

A Tesco szóvivője szerint mindezek alaptalan vádaskodások, amelyek nem bizonyíthatók - írta a Magyar Nemzet.

Az áruházláncot korábban egyébként már megbüntette az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk