Megjelent: 7 éve

Nem nagyon halad a brexit

Pontosan fél évvel azután, hogy a britek szűk többséggel az Európai Unióból való kilépés, azaz a Brexit mellett szavaztak, a folyamat ott tart, hogy a miniszterelnök, Theresa May a héten közölte: 2017 elején nagy beszédben részletezi majd, milyen megközelítésben képzeli el a tárgyalásokat, írja a vg.hu.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy korábbi kijelentésének megfelelően 2017. március végéig az Egyesült Királyság hivatalosan bejelenti kilépési szándékát az EU-nak, és onnantól kezdve két év van a kilépés letárgyalására.

A legfontosabb brit vállalkozói szövetség, a mintegy 190 ezer vállalatot képviselő CBI sokkal több konkrétumot vár a tagjai körében elvégzett felmérést összegző friss tanulmány szerint.

A tanulmány szerint a kéréseik között első helyén az áll, hogy a jövőben is szabad hozzáférést akarnak az EU piacához, beleértve a munkaerőpiacot is. Ha nem sikerül kedvezményeket elérni, akkor a mostani előírásokból kiindulva a brit ruházati cikkekre a jövőben 12 százalékos, az élelmiszeripari termékekre 22 százalékos, a személyautókra 10 százalékos vámot vethetnek majd ki az EU országaiban.

Az Európai Bizottság, illetve számos uniós ország vezetői a referendum óta hangoztatják, hogy az Egyesült Királyság csak akkor férhet majd hozzá szabadon az uniós piachoz, ha elfogadja a munkaerő szabad áramlásának alapelvét is. A kormányfő azonban a bevándorlás korlátozása mellett van - a britek többségét ez motiválta az unió elhagyásában -, aminek szerinte az uniós polgárokra is vonatkoznia kell.

VG
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk