Megjelent: 17 éve

Sok munkáltató még elkészíti dolgozói adóbevallását

Annak ellenére, hogy a munkáltatók munkavállalókra vonatkozó adóbevallási kötelezettsége megszűnt, inkább a régi rendnek megfelelően elkészítik a dolgozók bevallását - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.

Veszprémben nem a városháza, hanem a Magyar Államkincstár (MÁK) vállalta, hogy elkészíti az adóbevallását annak, aki ezt igényli. Aki kérte, annak megcsinálták az szja-bevallását, a többiek az önbevallást vagy az adamot választották - közölte Horváth György, a város szóvivője. Debrecenben ugyanez a gyakorlat működik, a városháza csak adatot szolgáltat a kincstárnak - mondta Pál Csaba sajtóreferens. Siófokon az önkormányzat bérszámfejtői készítik el a bevallását annak, aki nem önbevalló.

A versenyszférában sem hátráltak ki a cégek a pluszköltséget jelentő adóbevallási tevékenység mögül: ahol nem készítik el, ott segítséget biztosítanak a dolgozóknak. A T-Online Magyarország Zrt. munkatársainak a Magyar Telekom készíti az adóbevallását - mondta Müller Eszter, a T-Online munkatársa. A Magyar Posta Zrt. szintén minden érintettnek elkészíti az adóbevallását, ha ezt kéri és a jogszabály lehetőséget ad rá. Társasági szinten ez közel 30 ezer embert jelent - mondta Tomecskó Tamás szóvivő.

A Tigáz esetében nincs lehetőség arra, hogy a munkatársak a vállalattal készíttessék el a bevallást, de szakértő kollégák munkaidőn kívüli tanácsadásával igyekszenek minél könnyebbé tenni az adóbevallási időszakot - ismertette Győrösi Pál, a Tigáz Zrt. pr-főmunkatársa.

Az egyetemeken és a minisztériumokban is, az egyéni igényeknek megfelelően elkészítették az adóbevallást azoknak a munkatársaknak, akik ezt külön kérvényezték - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk