Megjelent: 7 éve

Sztrájkkészültségben vannak a közszolgák

Fenntartja a sztrájkkészültséget a Magyar Közszolgálati, Közalkalmazotti és a Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), és szerdán megkezdi a tárgyalásokat a szociális ágazatban dolgozók keresetnövekedése érdekében Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezetővel - írja az MTI.

images

Boros Péterné, a szakszervezet elnöke leszögezte: fenntartják az ágazatban dolgozók 30 százalékos keresetnövekedésére vonatkozó követelésüket.

Országos szervezésű sztrájkot kezdeményeznek december 5-ére. Ennek igazolására az e-mailt annak küldési dátumával és a tértivevény szelvényt is a sajtó rendelkezésére bocsátották. A szakszervezet ezzel arra reagált, hogy a kormányzati portálon múlt csütörtökön megjelent közleményben az szerepelt: "a decemberre munkabeszüntetést hirdetők hivatalos bejelentéssel nem éltek, a sztrájkról nem kezdeményeztek egyeztetést a kormányzattal, és nem folytattak tárgyalást az elégséges szolgáltatások köréről sem".

Boros Péterné vis maiornak nevezte, hogy a dokumentum mindezek ellenére nem érkezett meg a kormányhoz. Hozzátette: amikor erről értesült, levélben fordult a helyettes államtitkárhoz és megismételte a sztrájkfelhívásukat, emellett szombaton telefonon is beszélt az államtitkárral, aki jelezte, hogy szerdán nyitott a tárgyalásokra a szakszervezettel.

Az MKKSZ elnöke arra kérte az ágazatban dolgozókat, folytassák a törvényes sztrájkelőkészületet, hogy megfelelően nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra már a szerdai tárgyaláson is.

Kiemelte: felelősséget vállalnak a sztrájk szervezéséért és képesek megszervezni a törvényes sztrájkot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy már a sztrájkfelhívásuk első bejelentésének hatására teljesülhet az egyik követelésük - miszerint a szociális munka napja legyen munkaszüneti nap az ágazatban -, mivel a parlament előtt szerepel egy ezt tartalmazó javaslat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményére utalva, amely szerint ágazati számítások alapján a jövő évi, a bértáblában és pótlékokban megmutatkozó bértöbblet jelentős béremelést eredményezhet a szociális területen dolgozók esetében, Boros Péterné azt mondta: úgy tűnik, a 30 százalékos keresetnövekedésre vonatkozó követelésük egy jó része máris teljesülhet. Hangsúlyozta: nem lehetetlent kérnek, azt szeretnék elérni, hogy ne fokozódjon az ágazatban a munkaerőhiány, amely már most is 10 százalékra tehető.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum munkavállalói oldalának képviselője arról beszélt: a parlament előtt szereplő tervezetben ugyan elismerik a szociális munka napjaként november 12-ét és az munkaszüneti nap lehet az ágazatban dolgozók számára, egy másik rendelkezés ugyanakkor törölné a 90-es években kivívott köztisztviselők napját.

A köztisztviselők napját minden évben július 1-jén ünneplik, a jövőben Bárdos Judit szerint az önkormányzatok a saját költségvetési büdzséjükhöz igazítva ünnepelhetik munkaszüneti napként, de a tervezet indokolása kitér arra, hogy az állami szolgálatban lévő köztisztviselők, a rendvédelemben dolgozó köztisztviselők számára ez a nap a jövőben nem lenne munkaszüneti nap.

Felidézte: 2010-ben, amikor az Orbán-kormány elnyerte mandátumát, tárgyalások kezdődtek a rendvédelem pénzügyi helyzetének megoldására, az életpályamodell kialakítására. Hozzátette: akkoriban sok esemény történt az utcán és ezeknek az lett a következményük, hogy a szolgálati nyugdíjat eltörölték és a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetőségét is megszüntették.

"Bosszúérzetem van" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy az önkormányzati köztisztviselők vonatkozásában volt egy sztrájk, és ennek a következménye, hogy a 8 éve keresetnövekedésben nem részesülő egyéb kormányzati tisztviselők még ezt az egy szabadnapot is elvesztik.

Úgy vélte, ezt azért lehet megtenni, mert "tisztában van azzal a hatalom, hogy ezek a kollégák nem fognak az utcára menni, és a polgárok, a Magyarországon élő emberek pedig örülnek, hogy a bürokráciacsökkentés keretében egy jogosítványt elvesztenek". Ez pedig azt üzeni a szakszervezeti vezető szerint, hogy a hatalomtól soha nem lehet pluszjuttatásokat elvárni akkor, ha szembefordulnak vele.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk