kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ma eldől a minisztériumok sorsa

Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról - írja az MTI.

A ház ülése reggel 9 órakor kezdődik.A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangoznak el. A képviselők így azonnal a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartanak összevont vitát. A Fidesz és a KDNP vezető politikusai által jegyezett előterjesztésről várhatóan délelőtt 10 óra után szavaznak is.

Az indítvány alapján a leendő kabinet tíz tárcája a következő lesz: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.

A törvényjavaslat rögzíti továbbá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik.

Az előterjesztés általános indoklása a kormányzati szerkezetről azt írja: a kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi. Ennek keretében megszűnik a kormányzati tevékenység összehangolásáért való külön miniszteri felelősség, az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ szervei között. A kormányzati központ része a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kormányiroda.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk