Megjelent: 17 éve

Állásinterjún inkognitóban: a kezdésért fizetni kell

Minimálisan havi 400 ezer forintos kereset, állásinterjú horoszkóppal és oda nem illő kérdésekkel. Kollégánk inkognitóban két biztosítási üzletkötői állásra pályázott és mindkétszer be is hívták személyes beszélgetésre. Némi meglepetéssel tapasztalta, hogy valahol a laptopért és a betanulásért is fizetni kell.

images

Az első állásra apróhirdetések között akadtam. A feladat: biztosítási, és hiteltermékek bemutatása és értékesítése. A kontaktszemély tárcsázása után nem is kellett sokat várni, a cég munkatársa a beszélgetéstől számított második napra adott időpontot. A megmérettetésre egy biztosítótársaság modern, pesti irodájában került sor. A csoportvezető asszisztense udvariasan fogad, majd egy pohár víz kíséretében néhány perc múlva befut a főnök. Kicsit zavarba jön, amikor közlöm, önéletrajzot majd később küldök, de nem habozik - azonnal adatlapot kotor elő papírjai közül, hogy felvegye a fontosabb adatokat.

Párkapcsolatban él? Albérletben lakik?

"Ha van itt önéletrajz, ha nincs, ezt úgyis ki kell töltenünk"- magyarázkodik. Elvileg állásinterjún csak a munkához kapcsolódó kérdések jöhetnek szóba, ám most én jövök zavarba, amikor arra kíváncsi: jelenleg egyedül, szüleimnél vagy párkapcsolatban élek-e, saját ingatlanban vagy albérletben lakom-e, vannak-e testvéreim, anyagi tartalékom vagy tudnak-e a rokonaim támogatni vészhelyzet esetén. Kérdésemre, hogy a fentiek firtatására miért van szükség egy állásinterjún, azt válaszolja: mivel vállalkozói igazolvánnyal végzendő, szigorúan teljesítményarányos bérezésű munkáról van szó, "a háttér egyáltalán nem mindegy".

A férfi azt is elmondta: az értékesítőknek a hullámvölgyekre is fel kell készülniük, ráadásul a befektetett munka eredménye gyakran csak az első hat-nyolc hónap után válik kézzelfoghatóvá. Azt azért megnyugtatásul hozzáteszi, néhány hónap alatt elérhető a tisztán 300 ezer forintos havi fizetés, ám ehhez teljesíteni is kell.

Az érdekes kérdéseknek ezzel azonban nincs vége. A leendő főnök azt is tudni akarja, heti hány órát töltök bulizással, kikapcsolódással, családtagokkal, barátokkal és hogy tartozom-e civil szervezethez, társadalmi csoporthoz vagy egyesülethez. A válaszokat precízen fel is jegyzi, ám most sem ad egyértelmű választ, miért fontos ez egy teljesítménybéres vállalkozói jogviszony esetén.

A horoszkópot is találgatta

Interjúztatóm a szokásos kérdéseket sem hagyja ki. Alaposan kikérdez, mi mindent tudok a cégről, miért éppen hozzájuk jelentkeztem, milyen elvárásaim vannak, mennyit szeretnék keresni és hogyan jellemezném magamat. Aztán úgy találja, a horoszkóp is nélkülözhetetlen a felvételin. Elég határozottnak tűnök, így aztán találgatni kezdi. Majd áltudományosságra hivatkozó tiltakozásom ellenére gyorsan fel is vési az adatlapra az általa feltételezett csillagjegyet. Ezt, mind mondta, minden jelentkezőnél megteszi.

Fizetni kell a betanulásért

Ezt követően a pályázat további menetéről beszél. Az interjút követő napokban az állásra jelentkezők e-mailben kapnak majd tananyagot. A benne foglaltakból vizsga is lesz, amit legalább 80 százalékra kell teljesíteni, máskülönben ugrott is az értékesítői karrier. Ezután szakmai tréning következik az alapvető tudnivalókról és értékesítési fogásokról. Igaz, nem ingyen. A két napos képzés ugyanis 24 ezer forintjába kerül a kollégának. Ezt ellensúlyozandó hozzáteszi, az induláskor nem hagyják magukra az újakat, hanem mentort rendelnek ki melléjük, aki az első két-három hónapban kíséri az újak munkáját és saját tárgyalásaikra is magukkal viszik őket. Interjúztatóm a végén azt is elárulja: diplomásként örülhetek, hiszen az érettségizetteknek 2008. január elsejéig OKJ-s képesítést kell szerezniük. Végül abban maradunk: ha a mailben küldött tájékoztató és tananyag után is úgy érzem, hogy szeretnék velük dolgozni, egy héten belül visszajelzek. Nem fogok...

Kezdetben minimálbér, aztán jutalékos fizetés

A második, ugyancsak biztosítást és hiteltermékeket kínáló ismert társaság is hirdetett értékesítői pozíciót a napokban. Ismét telefont ragadtam és tárcsáztam a kontaktszemélyt, aki nem sokat teketóriázott. Szakmai előéletem firtatása nélkül már másnap délutánra adott időpontot állásinterjúra.
Az interjú egyedi volt, legkevesebb szó rólam esett. Körülbelül fél percet beszéltem magamról, majd egy céges reklámelőadásba csapott át a beszélgetés. Kiderült még, az új munkatársaknak az értékesítés mellett a már meglévő ügyfélkört is ápolnia kell. Munkaszerződés itt sincs, csak vállalkozási jogviszony és szigorúan jutalékos rendszerben fizetnek. A cég az első három hónapos indulóidőszakot a zökkenőmentesség érdekében havi 60 ezer forinttal finanszírozza. A termékértékesítők jutaléka az eladott terméktől függően 18-71 százalék között mozog, és állítólag átlagos teljesítménnyel könnyen realizálható a havi 400 ezer forintos bevétel. Ezután a hölgy a cég két napos tréningjére invitált, ahol megtanítanák a jelentkezőket a legfontosabb szakmai fogásokra. Igaz, aki eljön, még nem tartozik a cég kötelékébe, ugyanis a felvételről döntő utolsó teszt csak ezután következik. Hab a tortán: végezetül az is kiderül, hogy a munkavégzéshez szükséges laptopot bizony nem adja ingyen a biztosítótársaság. Ezt már a dolgozóknak kell lízingelniük. Mindezt havi 15 ezer forintért, 3 éven keresztül...

Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek