Megjelent: 17 éve

Életen át tartó tanulással a tartósan munkanélküliek is álláshoz juthatnak

Ha egyre jobban elterjed az életen át tartó tanulás divatja, az kiutat jelenthet a szegénységből, mivel piacképes tudással a tartósan munkanélküliek is álláshoz juthatnak.

Ezt tűzte ki célul a Lépj egyet előre program is, amelynek keretében évente tízezer álláskereső ingyenesen tehet szert a munkaerőpiacon is eladható szakképzettségre. Így az ország végre nem az olcsó munkaerejével, hanem a jól képzett munkavállalóival válna vonzóvá a befektetők számára - állítja Deák Andrea, a Neumann International AG Hungary igazgatója.

Magyarországon mintegy kétmillió olyan ember van, akinek semmiféle szakképesítése nincs. Ebbe a csoportba főleg a romák, a fogyatékkal élők, illetve a szociális ellátásra szorulók tartoznak.

A felnőttkori tanulásban a magyarok leginkább az idegen nyelv és az internet használatában maradnak el az európai átlagtól. Megdöbbentő adat, hogy a befektetők, mintegy tíz százaléka nem talál az igényeinek megfelelő szakképzett munkaerőt az itthoni munkaerőpiacon. Ha találna, akkor a hazai foglalkoztatás hét százalékponttal bővülhetne. Aktivitási mutatónk éppen ennyivel marad el a nyugat-európai szinttől.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk