Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Kétszámjegyű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb szakszervezeti szövetsége

Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) - írja az MTI.

images

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, a bértárgyalások keretében már nemcsak Bolla Tiborral, a BKV vezérigazgatójával, hanem Tarlós István főpolgármesterrel és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel is egyeztettek.

Az érdekképviseleti vezető szerint Tarlós István megerősítette, hogy a BKV működőképességének fenntartása kiemelt feladat. Jelezte, hogy a főváros jövő évi költségvetési számai még nem álltak össze, ezért most még a forrás nagyságrendjét nem tudta megmondani, de felkérte Bolla Tibor elnök-vezérigazgatót, hogy Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest, hogy számolják ki, mekkora fedezet kell a két szakszervezet által indokoltnak tartott nagyságrendű béremeléshez.

Gulyás Attila beszélt arról is, hogy differenciált béremelést szeretnének. A BKV és a szakszervezetek sztrájkbejelentés után idén április 28-án állapodtak meg egy átlagos, 15 százalékos, differenciált béremelésben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk