kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Készpénz vagy sem: hogyan adjuk a cafeteriát 2017-től?

Többek között erről is beszél majd Fata László cafeteria szakértő a HR Portal és a Soft Consulting közös konferenciáján. De kiderül, hogy mely juttatások kerülnek a kedvező adózású cafeteriák közé és milyen szokatlan juttatások is adhat a munkáltató.

images

Lesz-e értelme 2017-ben a béren kívüli juttatásokkal foglalkozni, amikor egyszerűen pénzt is adhatunk majd kedvezőbb adózással?

Fata László: Tényleg egy kissé szokatlan helyzet fogadja 2017-ben a juttatások területén a munkáltatókat. Aki csak azzal a céllal használ juttatási elemeket, hogy kevesebb költséggel több, jól felhasználható értéket adjon, annak évi 100.000 forintig valóban jó lesz a 34,51 százalék adózású készpénz.

Ha azonban valaki többet szeretne adni, akkor máris érdemes az új elemeket és a dolgozók igényeit megvizsgálni, mert akár az adómentesek elemek közt is talál rugalmasan felhasználható kínálatot.
Ha pedig a munkáltatónak speciális céljai vannak, ha meg szeretné különböztetni magát a munkaerőpiacon, akkor mindenképpen szükséges az alapoktól újra terveznie a cafeteria rendszerét.

Milyen új kínálattal tervezhetünk?

Hát ezt csak részben tudom megválaszolni. A kedvező adózású juttatások közt megjelenő óvodai díj térítése, speciális esetben albérlet biztosítása mind-mind olyan juttatások, amit a személyi jövedelemadóról szóló törvényből kiolvashatunk.

Izgalmasabb a helyet, ha egy munkáltató kifejezetten a munkatársai igényeihez, a munkáltató speciális céljaihoz alkalmaz egy-egy ma még szokatlan megoldást. Az irodai egészségmegőrzést például jól támogatja egy gyógytornász, vagy a munkaközi szünetekben a felfrissülést a közös meditáció vagy mozgás.

Azt gondolom nem mondhatjuk, hogy általánosan alkalmazhatóak ezek az „alternatív” juttatások. Egy asztalos csapatot például nehezen képzelek el meditáció közben.

Hát éppen ez a nehézség az ilyen juttatások létrehozásánál. Bár a másoknál sikeresen működő „alternatív” juttatások sok jó ötletet adnak, de lemásolva egyáltalán nem garantált a siker. Minden esetben rendkívül fontos a tervezéskor a célok és igények feltárása, majd a kommunikációval támogatott bevezetés. Ha a munkatársak számára érték az új juttatás, alkalmazása támogatja a munkáltatói célokat, akkor új sikertörténet születik.

Fata László, cafeteria szakértő további részleteket árul el a béren kívüli juttatásokat érintő változásokról a HR Portal és Soft Consulting közös konferenciáján, melyre itt jelentkezhet.

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk