Megjelent: 7 éve

HR szolgáltatások beszerzése

Iskolaszövetkezet vagy munkaerő-kölcsönző vállalkozás szolgáltatásainak igénybevétele a napi munkaerő-igény kielégítése érdekében ma már egyre inkább olyan bevett eljárás, mellyel a nagyvállalatok mellett a kisebb vállalkozások is élnek.

Sok vállalkozás követi el azonban azt a hibát, hogy a szolgáltatás beszerzése, illetve a szerződéskötés során nincsenek teljesen tisztában e szolgáltatások mibenlétével és jogi különlegességeivel. Számtalan esetben előfordul, hogy e szolgáltatások igénybevevői olyan tulajdonságokat tulajdonítanak akár a munkaerő-kölcsönzésnek, akár az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásnak, mely tulajdonságokkal e szolgáltatások nem rendelkeznek, ugyanakkor ezzel párhuzamosan, a szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket nem használják ki.


Általánosan bevett rossz gyakorlat

, hogy a potenciális igénybe vevők, vagy pályáztatók a saját szerződésmintájukkal kívánják e szolgáltatásokat igénybe venni, jogi csapatuk, illetve beszerzőik ugyanakkor nem kellően tájékozottak e területen. Sok esetben e humán szolgáltatásokat olyan feltételek mellett, olyan szerződések használatával kívánják igénybe venni, mintha csupán valamilyen commodity lenne, márpedig három tonna barnakőszén leszállítása, vagy 30 szabad akarattal rendelkező, független emberi lény munkavégzésre való kiállítása sem szervezési, logisztikai, sem pedig jogi szempontból nem hasonlítható össze. Emberi erőforrások beszerzése ugyanakkor nem hasonlítható semmilyen más szolgáltatás beszerzéséhez sem, hiszen alapjaiban különbözik például bármilyen építési, szerelési, vagy egyéb szolgáltatástól.

Munkaerő beszerzése -függetlenül annak jogi formájától- tehát nem egy olyan commodity vagy szolgáltatás, melynek beszerzése egy átlagos felkészültségű jogász vagy beszerző számára rutinfeladat volna, melyek a megszokott feltételek szerinti pályáztatással és szerződésmintákkal elintézhető lenne.


De melyek a fő különbségek a HR szolgáltatások és az áruk között?




Munkaerő (munkaórák) beszerzése nem hasonlítható az árubeszerzéshez, mert:



  • a munkaerő lényegében szubjektív, önálló és szabad akarattal rendelkező emberi lényeket takar, akik nem kényszeríthetők munkára: ha nem akarnak, vagy valami miatt nem tudnak, akkor nem dolgoznak, az iskolaszövetkezet vagy munkaerő-kölcsönző legjobb szándéka ellenére sem,
  • a munkaerő nem áll a közvetítő ügynökség „raktáraiban” arra várva, hogy kiszállítsák, tehát „leszállítása” komoly szervezési tevékenységet igényel, az „azonnali szállítás” lehetősége erősen korlátozott, illetve a munkaerőnek sem a minősége nem homogén, tehát a munkavállalók személyiségükben rejlő különbségek okán nem egyenértékűek egymással, mint pl. egy mázsa cukor egy másik mázsa cukorral, és
  • a munkaerő elérhetősége sem homogén: míg a mázsa cukornak tökéletesen mindegy, hogy milyen nap melyik órájában szállítják le, addig a munkaerő elérhetősége például december 24-én este 6 órakor erősen korlátozott. De korlátozott pl. aratáskor, szüretkor, disznóvágáskor, és számtalan egyéb alkalommal is.


Sem a munkaerő-kölcsönzők, sem pedig az iskolaszövetkezetek nem rendelkeznek korlátlan hatalommal az általuk szervezett munkaerő felett, így alapvetően téves minden olyan elvárás illetve szerződéses kikötés, mely a megszabott létszám kiállításának, vagy munkaórák teljesítésének
elmulasztása esetén az áruk leszállításánál megszokott pontosságot és feltételeket kívánja megszabni vagy alapul venni.


A munkaerő beszerzése nem hasonlítható a szolgáltatások beszerzéséhez sem, ugyanis a munkaerő-kölcsönző vagy iskolaszövetkezet nem vállal, és nem is vállalhat felelősséget



  • egy adott munkafolyamat elvégzéséért,
  • a munka eredményéért, vagy
  • szakszerűségéért, tekintettel arra, hogy a munkavégzés minden esetben az igénybe vevő ügyfél szervezeti keretei között, az ügyfél utasítása szerint és ellenőrzése alatt, az ügyfél szabályai szerint, az ügyfél eszközeivel, az ügyfél hasznára és így kockázatára történik,

A munkaerő-kölcsönzők vagy iskolaszövetkezetek nem értenek ügyfeleik tevékenységéhez, nem ismerik annak szabályait, és nem avatkoznak, nem avatkozhatnak be annak belügyeibe, tehát nincs ráhatásuk a munkafolyamatokra, nem figyelmeztethetnek a szakszerűtlen utasításokra, és nem várható tőlük „szakszerű” teljesítés olyan értelemben, mint például egy csőszerelő vállalkozástól, valamint nem szabhatják meg a munkavégzés feltételeit. Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor az iskolaszövetkezet szabná meg az igénybe vevő bank számára a banküzemi technológiát vagy a ruházati üzletben az egyes ruhadarabok elrendezését, esetleg a munkaerő-kölcsönző szabná meg a készülő elektronikai termékekben az alkatrészek beépítésének módját, és egyből láthatjuk, hogy ez miért is van így. Ennek oka pedig az, hogy míg egy csőszerelő vállalkozás munkavállalója a saját munkáltatója szervezeti keretei között végzi munkáját akkor is, ha azt az ügyfél területén végzi.


Mindez nem jelenti azt, hogy a munkaerő-kölcsönzőkkel vagy iskolaszövetkezetekkel szemben ne lehetne elvárásokat támasztani. Egy HR szolgáltató cégtől elvárható, hogy



  • eredményesen és hatékonyan kutassa fel a potenciális munkaerőt (toborzás),
  • megfelelő szakmai módszerekkel folytassa le a munkaerő kiválasztását,
  • az adott foglalkoztatási formának megfelelő jogi feltételek szerint teremtse meg a
  • foglalkoztatás adminisztratív feltételeit,
  • az adott foglalkoztatási formára jellemző rugalmasság mellett gondoskodjon a munkaerővel kapcsolatos logisztikai, vezénylési feladatok ellátásáról,
  • megfelelő módon számoljon el a dolgozókkal, gondoskodjon juttatásaik kifizetéséről.

Amennyiben HR szaktanácsadásra lenne szüksége keresse bizalommal az euCSOPORT-ot!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk