Megjelent: 17 éve

Egyéni céget is lehet alapítani

Új egyéni vállalkozói törvény készül, a törvényjavaslat akár már ősszel a parlament elé kerülhet - értesült a Világgazdaság. Mint megtudtuk, az igazságügyi és rendészeti tárca elképzelései szerint a mai egyéni vállalkozói igazolvánnyal folytatott tevékenység - korszerűbb szabályozással - a jövőben is folytatható lesz, ám emellett mód nyílna az egyéni cégként való működésre is.

Az egyéni cégként történő regisztráció azzal az előnnyel járna, hogy a vállalkozó egyértelműen elválaszthatja a magánvagyonától a vállalkozói vagyont. Vonatkoznának rá az idevágó számviteli, adó- és csődjogi szabályok; ez ugyan nagyobb kötelezettséget jelenthet, ugyanakkor elkerülheti, hogy személyes vagyonára végrehajtást vezessenek. A koncepció kidolgozása most folyik a szakmai és érdek-képviseleti szervek részvételével.

Ma mintegy 600 ezer egyéni vállalkozás van. Tizenhat éve, a törvény megszületésekor a munkanélkülivé válás elkerülése volt a cél, az, hogy a lehető legkönynyebb feltételekkel lehessen egyénileg vállalkozni - emlékeztetett Szűcs György, az Iposz elnöke. A gazdaságban bekövetkezett változások, az uniós csatlakozás, a törvényi módosulások és a tapasztalatok egyaránt szükségessé teszik a törvény megújítását. Az egyéni vállalkozó anyagi felelőssége korlátlan, gyakran maga viseli a munkaadói és munkavállalói terheket, ugyanakkor kialakult - nem is mindig alaptalanul - egyfajta erkölcsi megbélyegzése, hogy ő tud a legkönnyebben kibújni a kötelezettségek alól. Az egyéni cég lehetőségével a gazdasági forgalom egyenrangú részvevője lehet. Az Iposznál megfontolnák a cégbeli anyagi felelősségvállalás határát, és a cégtulajdonosi státushoz megkövetelnék a szakképzettséget is.

A Kisosz - függetlenül az az egyéni cég lehetőségétől - alapvető fontosságúnak tartja a kényszerpályán mozgó, kizárólag a szaktudását és munkáját nyújtani képes önfoglalkoztató megkülönböztetését minden tekintetben attól az egyéni vállalkozótól, aki saját tőkebefektetéssel, saját kockázattal rendszeres üzleti tevékenységet folytat - mondta Antalffy Gábor ügyvezető elnök. Az előbbit a működési feltételek leegyszerűsítésével lehetne elsősorban támogatni, míg az utóbbi, mint tényleges vállalkozás, bevonható lenne az uniós fejlesztési források alá. Az egyéni cégre vonatkozó elgondolást, illetve annak önkéntességét támogatja az MKIK is - szögezte le Vándor Béla vezető jogtanácsos. A kamara javaslatai között szerepel az egyéni vállalkozási tevékenység szüneteltetésének a lehetősége, mivel ma az önfoglalkoztatók gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy - munkájuktól függően - vissza kell adniuk, majd újra kiváltaniuk az igazolványt. A szervezet kívánatosnak tartaná az egyéni vállalkozások cégbírósági regisztrációját és törvényességi felügyeletét.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk