Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Járulékcsökkentést ellensúlyozó növekedést lát Varga Mihály

A gazdasági növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentés miatti bevételkiesést, jövőre 3 százalék feletti bővüléssel számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában éves meghallgatásán csütörtökön.

images

Elmondta, a minimálbér-emelés makrogazdasági hatása 180 milliárd forint bevételt hoz, míg a járulékcsökkentés 410 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésnek. A kormány vállalta, hogy csökkenti a terheket, a két intézkedés együttes hatása jelentős forrást hagy a gazdaságban. A kormány bízik abban, hogy a megnövekedett gazdasági teljesítmény biztosítja az egyensúlyhoz szükséges bevételt - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem tervezik a 2017-es költségvetés módosítását, erről majd az első 3 hónap adatai után lehet dönteni. Elmondta azt is, hogy az idén tartható a GDP-arányosan 3 százalék alatti hiánycél, az első kilenc hónapban 0,7 százalék volt az államháztartási hiány az uniós módszertan szerint.

Az idén 2-2,5 százalékra várt növekedés köszönhető a mezőgazdaságnak jó teljesítményének, a nettó bérek 7,6 százalékos emelkedésének, a foglalkoztatás bővülésének, és ezzel együtt a rekordalacsony munkanélküliségnek, a visszafogott inflációs környezetnek - ismertette. Kitért arra, hogy az ipar - szerkezetváltás miatt - gyengébben teljesít, 9 hónap alatt 1,5 százalékkal bővült, az építőipar első három negyedéves csökkenésének oka, hogy kifutnak a nagy uniós forrásból megvalósuló beruházások.

Varga Mihály az idei év eredményei között kiemelte a múlt héten 6 évre előre megkötött béremelési megállapodást, amelyet minden egyes munkavállalói és munkaadói partner aláírt és a társasági adó kulcsának egységesen 9 százalékra csökkentését jövőre.


Ki is adja a béremelést?



Volner János (Jobbik) úgy vélte, a közvélemény félrevezetése, hogy a kormány "vállalta a minimálbér emelését", mivel azt a munkáltatók fizetik be, és a költségvetésnek van bevétele belőle, mert adótartalma kétszeresére nőtt 2010-hez képest.

A képviselő megkérdezte azt is, miért nem írták elő a kormánnyal stratégiai megállapodásra lépő cégeknek a bérfejlesztést, amikor sok milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak.

Varga Mihály válaszában elmondta: a kormánnyal stratégiai megállapodást kötött cégek foglalkoztatást és beruházásokat vállaltak, a Magyarországon működő autógyárak többet fizetnek a munkavállalóknak a magyar átlagbérnél.

Varga Mihály hozzátette, hogy a kormány is vállalt a minimálbér-emeléssel, ugyanis 200 ezer ember dolgozik minimálbéren a közszférában, akiknek a kormány 15 százalékkal emeli a bérét jövőre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk