Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 16 éve

BAT: A munka és a magánélet egyensúlyára törekszik

Újra magyar HR igazgatóval büszkélkedhet a BAT Hungary Tóth Zsuzsanna személyében. A világlátott humán erőforrás menedzser karrierjéről valamint a cég új projektjéről, a munka-magánélet egyensúlyát megteremtő keretrendszer kialakításáról mesélt a HR Portalnak.

- Pályakezdőként miért a BAT dohányipari cégre esett választása?

- Mindenképpen nemzetközi cégnél szerettem volna elhelyezkedni. Döntésemben az is közrejátszik, hogy már egyetemistaként is nagyon sok jót hallottam a BAT hazai és nemzetközi HR gyakorlatáról.

- Elméleti tudását a cég HR trainee programjában kamatoztatta 1997-től. Miről szólt ez a program?

- E kétéves fejlesztési program tette lehetővé, hogy a HR valamennyi területét megismerjem, mivel mindegyiken öt-hat hónapot dolgoztam. Ezáltal párhuzamosan nyílt lehetőségem az alapvető vezetői készségek fejlesztésre, illetve a vállalat legfontosabb üzleti folyamatainak megismerésére.

- Spanyolországban "Európa Tanulmányokat" hallgatott, Svájcban pedig a humánerőforrás szakma kulisszatitkaiba tekinthetett bele. Mi motiválta, amikor ezekbe belevágott? Nem okozott nehézséget a honvágy és a külföldön való megfelelés?

- Mindig szerettem utazni, világot járni. A főiskola alatt nyaranként különböző országokban dolgoztam. A spanyolországi ösztöndíj elnyerése lehetővé tette, hogy megismerkedjek egy másik európai ország oktatási rendszerével, illetve hogy nemzetközi barátságokat építsek. A svájci munkámra pedig az egyetemi tanulmányaim során szerzett külföldi tapasztalataim folytatásaként tekintettem. Honvágyat általában nem éreztem, mert minden országban a nyelvtanulásra törekedtem, amely nagyban segítette a társasági életbe történő gyors bekapcsolódásomat.

- Hosszú idő óta Ön az első magyar HR igazgató a BAT Hungarynél. Mi ennek az oka?

- Nagyon sok kiváló magyar HR vezető dolgozik különböző külföldi BAT vállalatoknál, ezzel is erősítve a magyarországi HR hírnevét az egyes országokban, régiókban. Az elmúlt években itthon nem volt olyan tapasztalt kollégánk, aki át tudta volna venni az igazgatói munkakört, így külföldi humánerőforrás vezetők segítették folyamatainkat az ő szaktudásukkal, ismereteikkel.

- Mennyiben térnek el a HR igazgatói teendői előző feladataitól?

- Az elmúlt másfél évben a közvetlen főnököm a közép-kelet európai régióért is felelt, így sokat tartózkodott külföldön. Eközben lehetőségem nyílt arra, hogy minél több feladat- és felelősségi kört vegyek át tőle itthon. A legnagyobb változás mostani munkakörömben az, hogy az igazgatók tanácsának tagjává váltam, ahol most már az én feladatom a teljes HR képviselete.

- Hány ember munkáját fogja közre?

- A teljes HR csapat létszáma 35 főre tehető, az alap HR funkciókon túl a létesítmény és autó flotta menedzsment csapatok is hozzám tartoznak.

- Milyen vezetési technikákat tart fontosnak? Melyek azok a praktikák, amelyek már beváltak?

- Úgy gondolom, hogy különböző vezetési technikák is fontosak lehetnek, attól függően, hogy milyen fejlettségi szinten áll a vállalat és a csapat. Fontos az is, hogy milyen mélységűek és jellegűek a változások, a kihívások. Alapvetően szeretem meghatározni az irányt, ugyanakkor megadom a szükséges teret és szabadságot a feladatok elvégzéséhez. Folyamatosan elérhető vagyok, egyfajta coaching technikával támogatom az eredmények elérését.

- Mire helyezik a hangsúlyt a BAT Hungary személyzeti politikájában?

- Olyan folyamatok és gyakorlatok kialakítására törekszünk, amelyek maximálisan hozzájárulnak sikereinkhez és támogatják üzleti működésünket. Ezen túlmenően azt is célul tűztük magunk elé, hogy folyamataink pragmatikusak és konzisztensek legyenek.

- Tervez- e valamilyen változtatást, újítást?

- Az elmúlt tíz év alatt a hazai HR politikák és folyamatok kialakításában, annak formálásában nagy szerepem volt, így ezekben nem tervezek változtatást. Természetesen, az üzleti változásokra rugalmasan és azonnal reagálunk, ebben a tekintetben nyitott vagyok a változtatásokra.

- Van-e valamilyen speciális jellemzője a BAT Hungary toborzási technikájának? Alkalmaznak teljesítményértékelést?

- Különböző kiválasztási technikákat alkalmazunk, a pozíciótól függően, mint például a strukturált mélyinterjú vagy az értékelő központok.

- Mi a leglényegesebb kiválasztási szempont, amikor döntenek egy jelölt alkalmasságát illetően?

- Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy a jelölt mennyire felel meg a munkakör elvárásainak, milyen hosszú távú fejlődési lehetőséggel rendelkezik, valamint mennyire illeszkedik be a vállalat kultúrájába.

- Használnak személyiségtesztet, vagy grafológiai elemzést a kiválasztás során?

- Nem, nem használunk.

- Mitől tökéletes egy BAT alkalmazott?

- Attól, hogy nyitott az újdonságra, nagyszerű csapatjátékos, minden feladatban megtalálja a szépséget és kihívásokat, alapvetően szeret dolgozni, feladatával azonosulni tud.

- Hogyan egyezteti össze munkáját családi életével? Ez mennyiben nyilvánul meg a cég humán politikájában?

- Engem a családom, elsősorban a férjem mindig támogatott a céljaim elérésében, a munkámban. Az otthoni, illetve a gyerekek körüli teendőket teljes mértékben megosztjuk egymás között, így én is tudok dolgozni. Jelenleg az egyik legfontosabb vállalati projektünk a munka-magánélet egyensúlyát megteremtő keretrendszer kialakítása és bevezetése. Ez a projekt nagyon sok elemet tartalmaz a csökkentett munkaidőtől kezdve, az otthonról történő munkavégzésen át, a családosokat segítő, hasznos információs adatbázisokig. A rendszert januárban fogjuk útjára bocsátani és bízunk benne, hogy vezetőink, munkatársaink hasznosnak fogják tartani.

Gyimóthy Éva, HR Portal

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk