Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nem értik a rezidensek, miért keresnek kevesebbet

A rezidensek elvesztek a jogszabály-értelmezésben, ezért kérik az EMMI és az OEP segítségét, hogy magyarázzák el, támogatást vagy béremelést kérjenek. Állítják, kevesebbet fognak keresni egy jogszabályváltozással - írja az MTI.

images

Nyílt levélben fordult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az Emberi Erőforrások Minisztériumához és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz.

A szeptemberi bérkiegészítés bevezetésével párhuzamosan kivezették a Fiatal Szakorvosok Támogatási Programját (FSZTP), ami hátrányosan érintette a támogatásban korábban részesülőket.

A szaktárca ezért azt javasolta, hogy az érintettek választhassanak: a támogatást vagy a béremelést és az ehhez járó kompenzációs összeget kérik-e. Az erről szóló, november végén megjelent kormányrendelet szerint december 7-éig nyilatkozhatnak az érintettek.

A rezidensek szakszervezete azt írta, szakmai csoportja jogi szakértőkkel és az érintettek bevonásával próbálta értelmezni a jogszabályt, felmerült kérdéseikre azonban eddig nem kaptak választ senkitől. Mivel a döntési határidő nemsokára lejár, nyílt levélben fordul a szervezet a minisztériumhoz és az OEP-hez a kérdések tisztázására.

A levélben egyebek mellett azt kérik, hogy gyakorlati példákon keresztül szemléltesse az Emmi és az OEP, hogy az érintettek mely csoportjának lenne kedvezőbb az FSZTP további folyósítását kérni az ágazati bérkiegészítéssel kalkulált illetmény és a bérkülönbözet összegével szemben.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere júniusban jelentette be, hogy megszületett a csaknem százezer egészségügyben dolgozót érintő bérmegállapodás az ágazati reprezentatív szakszervezetek, a velük stratégiai partnerségben lévő szakmai kamarák és a kormány között.

A rezidensek szakszervezete szerint azonban a fiatal szakorvosi támogatási programban résztvevők bruttó 151 ezer forintos megszűnő támogatása és a béremelés első lépcsőjének bruttó 107 ezer forintos alapbéremelésének 44 ezer forintos különbözete hátrányosan érinti őket.

A korábban hiányszakmapótlékban és rezidensi ösztöndíjban egyaránt részesülő, idén szakvizsgázó orvosok pedig szintén bevételkiesést tapasztalhatnak, mivel a szakvizsgával járó bevételnövekmény nettó hatása kisebb, mint a felsorolt támogatásoké. A fent említett csökkenések a garantált bevételt érintik, azokat a mozgóbérek (ügyeleti, készenléti díjak) arányos emelkedése nem kompenzálhatja, tekintettel arra, hogy utóbbiak összege havonta változó.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk