Megjelent: 8 éve

Semmire nem elég a Volán-dolgozók bére, mi lesz ennek a vége?

Szeptembertől tárgyalnának az autóbuszos ágazat jövő évi béreiről a zalai közlekedési szakszervezetek, amelyek 2017-re 10-15 százalékos keresetfejlesztést javasolnak, de egyes foglalkozási csoportoknál - 3 éves ütemezéssel - 50 százalékos emelést is indokoltnak tartanak - közölte Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezet (ZVSZSZ).

Az autóbuszos közösségi közlekedésben (Volán-portfólió) már szeptembertől szorgalmazzák a 2017. évi bértárgyalások megkezdését a munkástanácsokhoz tartozó zalai közlekedési szakszervezetek.

A 2016. évi kijózanító erejű, 3 százalék alatti keresetfejlesztés még drámaibbá alakította egyes állománycsoportok esetében a munkaerő-helyzetet. Most döntően az autóbuszvezetők és a karbantartók fordítanak hátat a szakmának, ám már a szellemi munkavállalók körében is elkezdődött a mozgás és többen állást keresnek - derül ki a szakszervezet közleményéből.

A munkahelyi hangulatot különösképpen beárnyékolják a keresetek állományok és egyes foglalkozási csoportok közötti különbségei és az a tény, hogy a Volán-dolgozók bruttó átlagkeresete jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. a nemzetgazdasági átlag nettó 174 ezer forint, a Volánoknál ez megközelítőleg nettó 120 ezer forint - áll a sajtóanyagban.

A szakszervezetek fenntartással fogadják azt a kormányzati kommunikációt, miszerint bevétellel alá nem támasztott bérfejlesztés nem lehetséges a többségi állami tulajdonú társaságok esetében. Szerintük a kormány úgy visszavágta a financiális forrásokat, hogy eleve nem keletkezik érzékelhető keresetfejlesztést megengedő eredmény.

A zalai szakszervezetek elengedhetetlennek tartják, hogy a Munkaadói Szövetség mellett a tulajdonos képviselői is részt vegyenek a tárgyalásokon.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk