Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A kisvállalkozók szaktudását emelnék az Irinyi Tervvel

A 8 milliárdos Irinyi Kockázati Tőkealap célja, hogy egyre több kkv-ból váljon nemzetközi szinten is jól teljesítő nagyvállalat - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.

Átfogó program indul kis- és közepes vállalkozások fejlődésének elősegítésére, hatékonyságuk, termelékenységük növelésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón.

Lepsényi István kiemelte: a kormány felkészült, hogy célzott intézkedésekkel gyorsítsa a kkv-k fejlődését és támogassa a megfelelő szaktudással rendelkező munkavállalók arányának, valamint számának emelését. Ezt szolgálja az Irinyi Terv is, amely a magyar gazdaság hosszú távú növekedési feltételeinek megteremtését célozza - jegyezte meg.

Ismertette, tavaly folytatódott a kkv-szektorban a foglalkoztatás bővülése, a munkavállalók száma újabb 98 ezerrel nőtt, így a vállalkozási szektorban dolgozó 2 millió 915 ezer munkavállaló 72 százalékát a kkv-k foglalkoztatták.

A vállalkozások által megtermelt, mintegy 18 350 milliárd forint bruttó hozzáadott érték 53,9 százalékát, a teljes árbevételnek pedig 58 százalékát adja a kkv-szektor - közölte az államtitkár.

Szükség van a finanszírozási lehetőségek biztosítására, annak megújítására, a vissza nem térítendő támogatásoktól a tőkealapokon keresztüli finanszírozásig. Emellett tovább kell fejleszteni a jogszabályi környezetet is és csökkenteni kell a vállalkozói terheket.

Lepsényi István a szükséges támogatási források közül kiemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kkv-k versenyképességét segítő, 416 milliárd forintot elérő, vissza nem térítendő támogatását és a további 213 milliárd forint pénzügyi eszközt.

Úgy fogalmazott, fel kell készíteni a kkv-kat az Ipar 4.0 projekt fogadására, amely a digitalizáció eredményeinek mindennapos alkalmazását jelenti. Ennek előmozdítása érdekében jövőre több mint 2,5 milliárd forint felhasználásával mintaüzemeket létesítenek.

A tőkehiány felszámolása, a kockázati tőke és az alternatív forrásbevonás elősegítése érdekében további olyan intézkedést készítenek elő, amelyek segítik a kkv-kat. Itt említette meg a 8 milliárd forinttal induló Irinyi Kockázati Tőkealapot. Az intézkedések célja, hogy egyre több kkv-ból váljon nemzetközi szinten is jól teljesítő nagyvállalat.

Felidézte, hogy a nagyvállalatokat a hazai forrású nagyvállalati beruházási programmal támogatják. Erre a 2015-ös 3 milliárd forint után az idén már 20 milliárd forint feletti összeg áll rendelkezésre. Emellett az Irinyi Terv iparstratégiai támogatási programja is elindult, erre jövőre 3 milliárd forint fordítható - jegyezte meg.

Lepsényi István a jogszabályi környezet szükséges alakítására példaként hozta a közbeszerzések újraszabályozását, a GINOP és más központi források felhasználásának rugalmasabbá, egyszerűbbé tételét, valamint a 2017-től hatályos kkv-törvényt a szektor hatékonyságának javítására.

Felidézte azt is, hogy a társasági adó csökkentése egységesen 9 százalékra 400 ezer vállalkozásnak jelent könnyebbséget, a várakozások szerint 145 milliárd forint marad a cégeknél. A vállalkozói szja csökkenése pedig több mint 180 ezer egyéni vállalkozónak kedvez; ez az adókulcs is 9 százalék lesz jövőre, ami 1,0-1,5 milliárd forintot hagy a vállalkozóknál.

Jövőre még inkább megéri a kisvállalati adót (kiva) választani. Az adómérték 2 százalékponttal - 16-ról 14 százalékra - csökken, ez mintegy 2 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál; 2018-ban pedig további egy százalékponttal csökken az adó. Emellett jövőre a feltételeknek is több cég tud majd megfelelni, mivel az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig lesz választható a kiva. Ezzel az adózási formával a cégek több mint 80 százaléka járhat jobban - mondta.

A legkisebb vállalkozókat a kata segíti, ennél az adónemnél kétszeresére nő jövőre a bevételi határ, 6-ról 12 millió forintra, ennek köszönhetően pedig a 160 ezres "kata-taglétszám" a tárca számításai szerint 50-60 ezerrel bővülhet.

A legkisebb vállalkozóknak jelent segítséget, hogy az általános forgalmi adónál az alanyi mentesség bevételi határa 6 millióról 8 millió forintra emelkedik. Emellett adókedvezményekkel ösztönzik a startup cégekbe fektetőket is - közölte az államtitkár.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk