Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Az elemzők béremelkedésre számítanak

A banki elemzők béremelkedésre számítanak 2017-ben.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy az egyre jelentősebb munkaerőhiány javítja a munkavállalók alkupozícióját, így további dinamikus béremelkedésre lehet számítani. Az első kilenchavi 6,1 százalék után a bruttó bérek átlagos növekedése az év végére elérheti a 6,4 százalékot.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt állapította meg, hogy a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelése abba az irányba mutat, hogy 2017-ben még tovább gyorsulhat az idei év végén látott béremelkedési tempó. Eközben a munkaerőpiac még feszesebbé válhat, az átlagos munkanélküliségi ráta 5 százalék alá csökkenhet 2017-ben.

A KSH kedden kiadott szeptemberi bérstatisztikai adatait kommentálva Oszlay András, a Takarékbank elemzője megjegyezte, hogy az éves átlagos infláció 2 százalékra emelkedhet. Az idén is legalább 7 százalékot elérő reálbér-növekedési ütem várható, ezzel a háztartások fogyasztásának bővülése továbbra is meghatározóan járul hozzá a gazdasági növekedéshez - tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, hogy több mint 3 és fél éve nőnek a reálbérek, köszönhetően a folyamatos béremeléseknek, a munkahelyvédelmi akciónak, a továbbra is kedvező inflációs környezetnek és az évről-évre emelkedő minimálbérnek. Hozzátették, hogy a kiváló makrogazdasági adatok további reálkereset-emelkedést mutatnak - írja az MTI.

Az NGM közleménye kiemeli: 7,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban 2016 első kilenc hónapjában a közfoglalkoztatás hatását beszámítva, anélkül pedig 8 százalékos volt a növekedés.

A közfoglalkoztatással szűrt reálbér-emelkedés a vállalkozási szférában 6,8 százalékos, a költségvetési szférában 11,4 százalékos, a nonprofit szektorban pedig 7,1 százalékos volt az első kilenc hónapban.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk