kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Boros Péterné: sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk

Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke hozzátette, nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozását indítványozzák, valamint a kormánytól egyenlő partnerségen alapuló, érdemi megbeszélést akarnak, és követelik, hogy valamennyi közszolgálati bértarifarendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér legyen - írja az MTI.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati köztisztviselők bérét 11 éve nem emelték, a kormánytisztviselők közül csak egyeseknek ígértek béremelést, az itt dolgozóktól elvettek öt nap szabadságot és megszűnt a törvényi garancia az egyéni béremelésre.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy a jövőben össze kell fogni, mert a civilek, szakszervezetiek és az ellenzékiek hármas egysége elhozhat egy új köztársaságot, ahol a szakszervezetek szavát figyelembe veszik, és a civil kezdeményezéseket segítik. Az érdekvédelmi vezető szerint a kormány elleni küzdelem "ma vált országszerte kiterjedtté".

Galló Istvánné a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke szerint ma Magyarországon "dolgozói szegénység" van. "Napi nyolc óra munkából sok ember nem tud megélni, ezért nem csak a munkaügyi törvények módosításának visszavonását kell követelni, hanem azt is, hogy a legkisebb kereset is legyen elég a szerény, de tisztességes megélhetéshez" - mondta az alelnök.

Demeter Márta, az LMP frakcióvezető-helyettese a párt támogatásáról biztosította a tüntetőket, és elmondta, hogy pártja "együtt mozdul a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel".

Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő felidézte, hogy az elmúlt héten bent volt a köztévében, szavai szerint nem vendégként. "Azért túlóráztam, hogy a gyermekeimnek ebben az országban legyen jövője" - mondta.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk