Megjelent: 7 éve

Idén is leépít az Intel

A tavalyi 12 ezres leépítést követően, most 140 dolgozóját küldi el a főleg chipeket gyártó cég, az Intel. Az angol és az amerikai telephelyről is várható leépítés, ugyanis a vártnál jóval kisebb kereslet volt az IoT termékek iránt - írja a BitPort.

Az oldal a Times-ra hivatkozva az írja a Santa Clara-ban levő központban 100 főtől, az írországi (Leixlip) leányvállalatnál 40-től válnak meg.

Tavaly áprilisban Brian Krzanich a cég vezérigazgatója kijelölte az új stratégiai irányt - kb. egy héttel a tömeges leépítés (12 ezer fő) bejelentése előtt - az egyik kiemelt területként épp az IoT-t jelölte meg. Ám mostanra kiderül, hogy a termékek eladása nagyon elenyésző.

A mostani leépítés előjele volt, hogy a múlt hónapban az Intel bejelentette a piacra szánt Galileo, a Joule és az Edison modulok további fejlesztésének beszüntetését. A Galileóért az írországi Leixlip üzem volt felelős, a másik két termék pedig Santa Clara-ban öltött testet. A döntés - egyelőre - nem jelenti az IoT termékek piacáról való teljes kivonulást, hiszen a Curie lapkával kapcsolatban nem hangzott el semmilyen hasonló bejelentés.

Hivatalosan nem kívánt nyilatkozni az elbocsátásokkal kapcsolatban a vállalat, de a The Timesnak eljuttatott közleményében elismerte a munkahelyek megszüntetését. Az Intel szóvivője szerint az üzleti igények és prioritások indokolta változások zajlanak a cég munkavállalóit illetően.

A lap arról is beszámol, hogy a tavalyi tömeges elbocsátás a visszaeső PC-eladások miatt történt, ezzel 2016-ban 750 millió dolláros költséget spórolt meg. Igaz 1,2 milliárd dolláros egyszeri kiadással is járt, de az idei évben már várhatóan éreztetni fogja hatását a profitban az elbocsátások jelentette spórolás.

BitPort
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk