kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Sztrájktörő volt az Uber

A világ egyik legértékesebb startupjának alapítója a cégre helyezett nyomás miatt otthagyta Donald Trump elnöki tanácsadó testületét - írja a HVG.

Trump muszlimellenes rendelete miatt az Uber is érintetté vált, és lépnie kellett. Ugyanis amikor New York-i taxisok sztrájkot hirdettek az elnök kitiltási rendelete miatt, és egy órán keresztül nem vettek fel utast a JFK reptéren, az Uber nem függesztette fel szolgáltatását. A közvélemény azonban ezt sztrájktörésnek értékelte, és a felhasználók elkezdték letörölni az appot a telefonjukról, megszüntetve Uber-fiókjukat is. Ezt ráadásul büszkén posztolták a Twitteren, Facebookon, ami lavinát indított el: a felháborodott felhasználók tömegei miatt automatizálni kellett a leiratkozás folyamatát - írta a Sky News.

Az Uber felhasználóknak szemét szúrta, hogy az Uber alapítója, Travis Kalanick is tagja Trump üzletemberekből és vállalatvezetőkből álló üzleti tanácsadó testületének, és ebben látták az okát, hogy az Uber nem volt szolidáris a taxisokkal. Így végül a nyomásnak engedve tegnap inkább úgy döntött, a békesség kedvéért otthagyja az elnök munkáját segítő testületet - írta a HVG.

HVG
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk