kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A jelentkezések már beteltek, de még keveset tudni az ingyenes nyelvtanfolyamokról

Bár hamarosan indulnak a szakképzési és felnőttképzési centrumokban meghirdetett 300 órás, ingyenes nyelv- és informatikai tanfolyamok, sok helyen még mindig nem tiszták a részletek a tanfolyamokat tartó tanárok számára sem, írja az Index.

Egyes helyeken már beteltek a jelentkezések az ingyenes tanfolyamokra, de a lapnak beszámoló olvasók, tanárok sok esetben nem tudják, mit, mikor és hány órában kell majd tanítaniuk.

Az NGM tájékoztatása szerint ellenben már a nyár folyamán már megkezdődtek az előkészületek a szakképzési centrumokban. Az egyéves képzésen 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak, mely tudásból a kurzus végén OKJ vizsgát tehetnek a tanulók.

Elvileg a kkv-kat célozták meg a képzéssel, ahol a nyelvtudás hiánya komoly versenyhátrányt jelent, például a vezetők körében, de feladatkörtől függetlenül bárki jelentkezhet, aki megfelel a belépési feltételeknek. De annak is kell majd informatikát vagy vállalatirányítást is tanulnia, aki nem vállalatvezető, mert a képzéseknek fix tanterve lesz.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk