kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Vajon mi lesz az utalványok sorsa a készpénz mellett?

A készpénzes juttatás sok szempontból előnyt élvezhet az utalványokkal szemben. Például az Erzsébet-utalványnak magasabb lett az adóterhe, ráadásul a készpénzt adminisztrálni is egyszerűbb. Ugyanakkor nem mindegy, hogy egy cég mennyire szofisztikált juttatási rendszerrel tudja a reménybeli munkavállalóit kecsegtetni, veszi sorra az érveket és az ellenérveket a Világgazdaság.

Az utalványok mellett a helyi utazási bérlet, az iskolakezdési támogatást és az önkéntes pénztári befizetéseket január óta átlagosan magasabb adó terheli. Bár a nem kedvezményes adó is 43,66 százalékos. (Két éve még 51,17, tavaly 49,98 százalékos volt.) A kedvezményes és a nem kedvezményes adózású juttatások terhe közelebb került egymáshoz.

A leglátványosabb megtakarítás persze az adómentes juttatásokkal érhető el. Ezeket azonban nem mindenki tudja igénybe venni. Ilyenek a a munkába járás költségtérítése, ahol most már csak adható a 15 forintos kilométerdíj, a 9 forint a kötelező. A óvodai-bölcsődei költségek kifizetése, amely korlátlanul adható adómentesen, vagy a sporttámogatás, amely esetében idén már a munkavállaló sportolását is támogathatja a munkáltató, nem csak a sportesemények belépőit.

A cafeteriát adó cégek évente átlagosan mintegy 300 ezer forintot fordítanak a felmérések szerint ilyen juttatásokra - ez havi 25 ezer forintos keretet jelent, amelyből a választott juttatásoktól függ, hogy mennyit kap ténylegesen készhez a dolgozó.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk