Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A kormánytól kér segítséget a BKV béremelésére a főváros

Átadták az érdekvédelmi szervezetek képviselői a hivatalos sztrájkbejelentésről szóló dokumentumot a BKV Zrt-nek, miután a pénteki kollektív munkaügyi vita megegyezés nélkül zárult.

images

A BKV Zrt. vezetése a sztrájkbejelentést tudomásul vette és felhívta az érdekvédelmi képviseletek vezetőit, hogy a még elégséges szolgáltatás biztosításáról szóló tárgyalásokat mihamarabb kezdjék meg. A cég kijelentette, hogy a sztrájkhelyzet alatti együttműködés fenntartásához szükséges munkáltatói intézkedéseket megteszi, de hangsúlyozta, hogy a béremelés végrehajtása mellett továbbra is elkötelezett, és a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a sztrájk elkerülhető legyen.

A társaság tisztában van a dolgozók helyzetével, és számol a munkaerő-piaci helyzettel, illetve tendenciákkal és - bár a BKV Zrt. jelenleg még nem rendelkezik elegendő tartalékkal a munkavállalói követelések teljesítéséhez - mindent elkövet annak érdekében, hogy ezek a források rendelkezésére álljanak, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat ezért a kormányhoz fordult - írták a közleményben.

Közölték azt is: a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (BKSZSZ) képviselői kijelentették, hogy a személyszállításról szóló törvény előírásait a sztrájk alatt maradéktalanul betartják.

A BKV munkavállalóinak 80 százalékát képviselő VTDSZSZ és BKSZSZ péntek délelőtt jelentette be, hogy április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdet, amely minden ágazatot érint.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk