kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Vége a sztrájknak a parajdi sóbányában

Felvették a munkát a székelyföldi Parajdon az ottani sóbánya közel egy hete sztrájkoló alkalmazottai, és csütörtöktől a sóbánya turisztikai szintje is látogatható. A sóbánya alkalmazottai elfogadták azt a megállapodást, amelyet képviselőik alkudtak ki Bukarestben a Salrom SA társaság vezetőségével -írja az MTI.

images

Kelemen Zoltán szakszervezeti vezető elmondta: a megegyezés többek között fizetésemelésről, egyes alkalmazottak munkaszerződésének a módosításáról, valamint arról szól, hogy a Salrom társaság vezetősége nem kéri számon a munkásokon a bejelentés nélkül elindított sztrájk miatti termeléskiesést. A Salrom vezetése azt is vállalta, hogy a következő 45 napban értékeli Seprődi Zoltán bányaigazgatói tevékenységét, és mérlegeli, hogy eleget tegyen-e az igazgató felmentésére vonatkozó kérésnek.

A sztrájk múlt hét csütörtökönspontán munkabeszüntetéssel kezdődött Parajdon, majd az állami tulajdonban levő Salrom társaság más sóbányáira is kiterjedt. A román gazdasági minisztérium és a munkaügyi minisztérium is Bukarestbe hívta hétfőre a tiltakozók képviselőit, akik azonban megtagadták, hogy a fővárosba utazzanak.

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa hétfőn kijelentette, az időjárási viszonyok miatt nemzetbiztonsági üggyé vált, hogy a parajdi sóbánya biztosítsa a sót az országutak és megyei utak megtisztításához. A figyelmeztetést követően a bányászok biztosították az utak szórására használt sókeveréket.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk