kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Ötezer állásajánlat, 500 önéletrajz az ÁFSZ honlapján

Az álláskeresők több mint 5 ezer állásajánlat közül válogathatnak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, a munkáltatók pedig csaknem 500 önéletrajzból választhatnak cégükhöz munkavállalót.

Az álláskeresők a több mint 5 ezer tétel közül a számukra leginkább elfogadható ajánlatokat kiválaszthatják a foglalkoztatás helyszíne, a foglalkozás elnevezése, a szükséges iskolai végzettség, az elérhető bruttó kereset szerint. Az oldal lehetőséget ad az ilyen csoportosítások szerinti keresésre.

A 200 ezer forint feletti kereseti kategóriában például több ács-állványozó állás is található. Így Érsekcsanádon 325 ezer forintot kínálnak, Gyöngyösön 240 ezer forintot, Szegeden 250-300 ezer forintos fizetést, ugyanakkor az ács-állványozó ajánlatok többsége 100 ezer forint alatti fizetést kínál, például Budapesten a II. kerületben 65.500 forintot. Ács-állványozó állásra csaknem 50 ajánlat között válogathatnak azok, akiknek az adott ajánlat foglalkoztatási helyszíne és kereseti lehetősége elfogadható.

A lista egyébként egy debreceni burkoló ajánlattal kezdődik 72.100 forintos fizetéssel, illetve az állások szerint abc sorrendbe állított felsorolás a csegöldi zöldségtermesztői, illetve a dunakeszi zsinegelői állásokkal zár 65.500 illetve 75.000-80.000 forintos fizetésekkel. Az ajánlatok között szerepel budaörsi márkamenedzseri állás is 600-700 ezer forintos fizetéssel.

Mivel a nagy munkanélküliségű településeken általában igen alacsonyak az ingatlanárak, az alacsony munkanélküliségű területeken pedig magasak, még ha vállalnák is az álláskeresők az áttelepülést, segítség nélkül ez akkor is igen nehéz. Ezért többnyire csak a lakóhelyük környezetének álláskínálatából választanak.

A munkáltatók az önéletrajzok között válogathatnak. Ezek egy része névvel, címmel, internetes elérhetőséggel szerepel a listában. Több önéletrajznál viszont mindezt nem közlik, ezek az ajánlattevők közvetlenül nem érhetők el. Ennek oka főleg az, hogy jelenleg is dolgoznak, s nem akarják munkáltatójukat informálni álláskeresésükről.

Az oldal a munkáltatók számára is lehetőséget ad a bizonyos jellemzők szerinti csoportosított lekérdezésre. Így például az iskolai végzettség, a képzettség, a foglalkoztatás jellege, az eddigi gyakorlat, a nyelvismeret, a munkavégzés helyszíne szerinti csoportosításra. Az önéletrajzokban szerepel az elvárt fizetés mértéke is.

Az álláskeresők közül egyre többen adnak le önéletrajzot a portálnak. A múlt év novemberében például még csak 57 önéletrajz szerepelt a kínálatban, most pedig már csaknem 500. Leginkább közép- vagy felsőfokú végzettségűek közlik adataikat, iskolai és szakmai végzettségüket, és azt, hogy eddig milyen területeken szereztek szakmai gyakorlatot.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk