Megjelent: 7 éve

Az érzelmi intelligencia 12 összetevője. Melyiken kell dolgoznod?

Az érzelmi intelligencia alatt saját és mások érzelmeinek helyes érzékelését, kezelését értjük, azonban ez a meghatározás túl leegyszerűsítő. Ahhoz, hogy valóban magas érzelmi intelligenciával rendelkezzünk, ismernünk kell az EI összetevőit, és az egyensúlyukra kell törekednünk. Hiába vagyunk ugyanis empatikusak, ha nem tudunk hatni másokra, nem fogunk eredményeket elérni.

Judit egy kis csapat kedvelt vezetője. Kedves és tiszteletteljes, érzékeny mások szükségletére. Jó problémamegoldó, a kudarcokat is lehetőségként látja. Mindig elkötelezett, és képes megnyugtatni a kollégáit. A felettese szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen könnyen együtt tud vele működni, és gyakran megdicséri Juditot a magas szintű érzelmi intelligenciája miatt. Judit érzelmi intelligenciája valóban az egyik legnagyobb erőssége, és nagyon hálás, amiért legalább ezen a területen nem kell fejlődnie. Ám a pozitív kilátások ellenére Judit mégsem képes azt a teljesítményt felmutatni, amit a cég elvár.

A csapda, amely foglyul ejtette Juditot és felettesét igen általános: túl szűken határozták meg az érzelmi intelligencia fogalmát, mert csupán Judit szociális érzékenységére, rokonszenvességére fókuszáltak, és figyelmen kívül hagyták az érzelmi intelligencia egyéb kritikus elemeit, amelyek fejlesztésével még erősebb és hatásosabb vezetővé válhatna. Még a legjobb vezetőkből is hiányozhat ugyanis a képesség arra, hogy keményebb visszajelzéseket adjanak a kollégáiknak, a bátorság, hogy változásokat idézzenek elő, vagy a kreativitás, hogy másképp tekintsenek a dolgokra. Ezek a hiányosságok mind arra utalnak, hogy az érzelmi intelligencia (EI) képességeik egyenetlenek. A szakértők úgy találták, hogy az EI képességek kiegyensúlyozott rendje készíti fel a vezetőt arra, hogy szembe tudjon nézni bizonyos típusú kihívásokkal.

Az érzelmi intelligenciának számtalan modellje van, a cikkben szemléltetett megközelítés négy területre bontja az EI-t: az önismeretre, az önmenedzselésre, a szociális tudatosságra és a kapcsolati menedzsmentre. Minden egyes terület bizonyos kompetenciákat, tanult és tanulható képességeket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a kiemelkedő teljesítményt a munkában vagy a vezetésben. Ezek közé tartoznak azok a területek is, amelyekben Judit egyértelműen erős, mint az empátia, a pozitív jövőkép vagy az önuralom. ám olyan kulcsfontosságú képességek is ide sorolhatóak, mint a teljesítmény, a befolyás, a konfliktuskezelés, a csapatmunka és az inspiráló vezetés.



Ha Judit például jó konfliktuskezelő lenne, akkor azt is tudná, hogyan adjon nem éppen kellemes visszajelzéseket a kollégáinak. Ha sokkal hajlamosabb lenne a befolyásolásra, akkor képes lenne úgy megfogalmazni a kritikát, hogy ezek inkább támogassák a kollégák fejlődését. Ha fejlesztené az inspiráló vezetésre való képességét, sokkal sikeresebben érne el változásokat. Az inspiráló vezetés kompetenciájával rendelkező felettes úgy tudja képviselni küldetését, hogy azt a beosztottak is magukénak vallják, így pedig nagyobb eredményeket tudnak letenni az asztalra.


Hogyan tudod megállapítani, ha az érzelmi intelligenciád fejlesztésre szorul?



A tizenkét kompetencia felülvizsgálata már sokat segíthet abban, mely területeket érdemes fejleszteni. Az érzelmi intelligenciának számos hivatalos modellje létezik, és sokuk saját értékelési eszközökkel rendelkezik. Amikor kiválasztunk egy eszközt, vegyük fontolóra, melyik hogyan jelzi előre a vezetés eredményeit. Néhány közülük azt értékeli, hogyan látjuk magunkat, ezek erősen korrelálnak a személyiségi tesztekkel. Más modellek az EI-t képességként határozzák meg, az ezekre írt tesztek inkább az IQ tesztekhez hasonlítanak.
Az úgynevezett 360 fokos értékelés egy külső visszacsatolás, amely az EI minden területét értékeli, beleértve az önismeretet is, hiszen azoktól kapunk visszajelzést erősségeinkre és gyengeségeikre, akikkel együtt dolgozunk. Minél több embert kérdezünk meg önmagunkról, annál tisztább képet kapunk valós tulajdonságainkról. A 360 fokos értékelés, amely tartalmazza a viselkedésünkről, a csoportban betöltött szerepünkről szóló szisztematikus és anonim észrevételeket a kollégáinktól, a legjobban vetíti előre a vezetői hatékonyságot, az aktuális üzleti teljesítményt, azt elkötelezettséget és az elégedettséget. Minél nagyobb a szakadék a vezető önértékelése és aközött, ahogyan mások látják őt, annál alacsonyabb a vezető érzelmi intelligenciája, és szegényesebbek az üzleti eredmények.

A Harvard Business Review cikkenyomán

Bánosi Eszter
HVG Kiadói Zrt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk