Megjelent: 5 éve

Három nagy amerikai cég bővít Magyarországon

Világossá tették a texasi vállalatok, hogy miután régebben Magyarországra hozták gyártási kapacitásaikat, immár olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyek nyomán a magasabb hozzáadott értéket képviselő, kutatás-fejlesztésre épülő kapacitásaikat is nyugodt szívvel elhozzák hazánkba - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Houstonban, azt követően, hogy számos texasi cég vezetőivel tárgyalt.

A miniszter mások mellett az ExxonMobil olajvállalat, a Flowserve gépipari cég, a National Instruments szoftvervállalat, a nyomtatási technikákra szakosodott Motivating Graphics, az Aspect Group energiaipari, a JPMorgan Chase pénzügyi vállalat, az Alamo közlekedési szolgáltatási cég és az AJC Houston élelmiszeripari cég képviselőivel ült tárgyalóasztalhoz.

Ezt követően a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a legnagyobbak, az Exxon Mobile, a National Instruments, a Flowserve magyarországi tevékenysége bővítéséről döntött.

Ezekre a cégekre jellemző, hogy termeléssel kezdtek Magyarországon, de ezt később követték a szolgáltatási, majd a kutatás-fejlesztési funkciók - emelte ki. Szijjártó Péter hangoztatta: Texas az egyik vezető erő az Egyesült Államokban a gazdasági és kereskedelmi teljesítmény szempontjából.

Az amerikai National Instruments (NI) leányvállalatának, az NI Hungary Kft. Debrecenben épülő gyárépülete 2019. április 10-én, a bokrétaünnep napján. Az 5,44 milliárd forint értékben megvalósuló fejlesztés 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt.

A texasi vállalatok nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres legyen, vagyis az, hogy Magyarország már nemcsak termelési helyszínként, hanem magasabb hozzáadott értékű funkciók helyszíneként is egyre inkább számításba jöjjön a nemzetközi vállalatok döntései során - mutatott rá Szijjártó Péter.

"Magyarországon elértük a teljes foglalkoztatást, ezért most már nem az számít, hogy mennyi munkahely jön létre, hanem az számít igazán, hogy a meglévő munkahelyek technológiai színvonala, hozzáadott értéke, kutatás-fejlesztési tartalma dinamikusan bővüljön". Ebben a tekintetben az egyesült államokbeli, illetve texasi vállalatok fontos szerepet tudnak játszani, az elégedettségük ugyanis Magyarország melletti további döntésekre sarkallja őket - mondta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk