Megjelent: 7 éve

Legnagyobb félelmük, hogy nem fogják jól érezni magukat a munkahelyen

Az Y generáció munkahelyválasztási preferenciáinak élén az anyagi juttatások, a hosszabb távú perspektívák és az előrelépési lehetőségek hármasa áll- derült ki a Frissdiplomás kutatásának 2016 májusában publikált eredményeiből. Az adatok további elemzése után az is elmondható, hogy a 20-36 éves álláskeresők nemcsak, hogy szeretnének gyorsan elhelyezkedni és jól keresni, de mindezt úgy tennék, hogy a választott környezetben ne nyomásként éljék meg a feladatokat, hanem jó hangulatban töltsék el a munkaidőt. Számukra ennek akkora jelentősége van, hogy a legnagyobb félelmeik listáján holtversenyben a második helyen szerepel: a válaszadók 37 százaléka tart attól, hogy nem fogja jól érezni magát a munkahelyén. Ugyanennyien félnek attól is, hogy nem találnak állást.

És hogy milyen cégnél dolgoznának szívesen?

Talán meglepetés lehet, de az Y generáció tagjai nem feltétlenül vágynak pörgős, nemzetközi közegbe. Sokkal nagyobb arányban (a válaszadók 40 százaléka számára) a családias légkör jelenti az igazán motiváló munkakörnyezetet. Csak mindössze minden huszadik karrierépítő választana inkább multinacionális vállalatnál felkínált pozíciót. A munkában eltöltött idő emelkedésével (3-5 éves szakmai tapasztalattal) megfigyelhető, hogy ez a szempont már inkább háttérbe szorul. Míg a tanulók és pályakezdők 20 százalékánál fontos tényező az, hogy a mindennapokban egy összetartó csapat tagjaként, rugalmas keretek között végezhessék a rájuk bízott feladatokat, addig a több mint 5 év tapasztalattal rendelkező szakemberek szemében már inkább a korrekt, fix elvárások és az egyenrangúság értékelődik fel.

Az álláskeresők preferenciáit szakterületi vonatkozásban vizsgálva az ideálisnak tartott cégről a következőképpen vélekednek: az informatikusoknál ebben a tekintetben is a versenyképes fizetésé a vezető szerep: 36 százalékuk ezzel jellemzi az ideális munkaadóját. Érdekesség azonban, hogy az IT szakemberek 13 százalékánál fogalmazódik meg csak döntő elvárásként, hogy leendő munkaadója dinamikus és innovatív környezetet kínáljon. Ezen a területen tanulóknak és dolgozóknak a pozíció megnevezése sokkal vonzóbb, mint a kínált környezet vagy a visszacsatolás lehetősége. Érdekes, hogy a mérnökök sokkal inkább vágynak az innovatív cégkultúrára, 20 százalékuk jellemzi ezzel a
tulajdonsággal az ideális munkaadóját.


Rugalmasság minden előtt



A felmérés alátámasztja azt a tendenciát, amely szerint a rugalmasság meghatározó lesz az elkövetkezendő évek munkaerő-piaci feltételei között. Az ezzel kapcsolatos igény egyre erőteljesebben fogalmazódik meg már a 20-36 éves korosztály munkavállalóinak körében is. Fontos számukra ugyanis, hogy a feladat megfelelő ellátása mellett privát elfoglaltságaikra is maradjon elég szabadidejük. Érdekes, hogy a munka-magánélet egyensúlyának felborulása miatti félelem ugyan 49 százalékuknál felmerült, de elkerülésének vágya mégsem jelent meg fontos feltételként leendő munkaadójukkal kapcsolatban. Mindössze 3 százalékuk törekszik ennek a veszélynek a megelőzésére már a cég kiválasztásakor.

A Frissdiplomás kutatásának további érdekessége, hogy ez a korosztály a fejlődését, szakmai előrelépését elsősorban konkrét pozíciókhoz köti, nem vállalathoz. Ezt támasztja alá, hogy a munkaadó jellemzőinél, 23 százalékkal ez a jelző áll a harmadik helyen, míg adott pozíciónál már a legfontosabbak közé tartozik. Mindez azért érdekes, mert ezek szerint sok esetben a pozíciót és a céget teljesen külön kezelik, időnként akár ellentmondásos elvárásokat is megfogalmaznak egy adott karrierlehetőséggel kapcsolatban. A kutatás eredményei alapján a Frissdiplomás azt tanácsolja a munkaadóknak, hogy ha szeretnék maguknak megnyerni az Y generációs munkavállalókat, akkor a versenyképes juttatási csomagon túl egy közösséget, fiatalos, közvetlen és támogató munkakörnyezetet kínáljanak, úgy, hogy közben a szakmai fejlődési lehetőségeiket is támogatják. A belépő fiatalok ezt meghálálják, ugyanis ha jól érzik magukat a munkahelyükön, jó teljesítményükkel, tenni akarásukkal nagyban hozzájárulnak a csapatuk, és így a cég eredményességéhez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk