Megjelent: 7 éve

Az ipari parkokkal is versenyeznie kell a kereskedelmi láncoknak

Már nemcsak a nyugati bérekkel, hanem az ipar kereseteivel is versenyezniük kell a kereskedelmi láncoknak - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a Hír tv-nek. A Jobbik otthonteremtési programot indítana.

„Az ipari parkokba csábítják az embereket. Győrben az ipari parkokban vannak ipari üzemek, amelyek 200 ezer forintot fizetnek havonta szakmunkás minimálbérként, tehát azért van egy elszívó hatás, de nagyon sok nálunk is a Kelet-Magyarországról Nyugat-Magyarországra vándorlás, illetve Nyugatról átmennek ugyanazokba a boltokba, Ausztriába” - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A Jobbik otthonteremtési programot indítana. „Átfogó munkabéremelésre van szükség Magyarországon, ennek egyik előfeltétele a járulékok átlagosan 30 százalékos szinttel történő csökkentése és ez egy legalább, tehát nyilvánvaló módon ez már érzékelhetően jelentkezne a fizetések tekintetében is” - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a Hír tv-nek.

A magyar bérek még így sem versenyezhetnének a nyugati keresetekkel, de a Jobbik szerint egy bérlakás-építési programmal támogatva sokan Magyarországon maradnának.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk